Balatoni nyár

Nyaralás ez, persze, a végtelen tunyulás művészete.

Bár ez sem igaz.
Még sok időmet veszi el a visszamászkálás.
Várom nagyon, hogy elinduljon az iskola szezon és végre kicsit normalizálódjon az időbeosztásom.

Ma megint kanyarintottam egy kicsit nagyobbacska kört.
Lassan már érzem komolyan az edzetlenséget. Eddig sem volt leányálom, de ma már komoly jeleit láttam a leépülésnek. Mármint a testinek. (A szellemit még nem vettem észre, vagy annyira előrehaladott, hogy észre sem veszem...). Mint egy öreg aggastyán úgy mozogtam. Persze ilyen élményekkel aztán nehezebb is másnap elindulni.
No, de sebaj, holnap kicsit jobb lesz, aztán még jobb és rövidesen visszajön az íze.

Néha (tényleg csak néha) kapok közös futásokra meghívásokat. Hmmm, nagyon kedves ez ezektől a futóhaveroktól, de nagyon nem érzem, hogy nekem kéne koloncként zihálnom a fülükbe. Tényleg.
Jó hogy nem megy, de legalább magamhoz képest. Nem kéne ezt máshoz mérve is megtapasztalni.
Inkább próbálok illedelmesen hárítani...

Szóval jó volt ez a mai kör, de azért már hajnalban is annyira meleg van, hogy egy 2 ó-s kör necces pia nélkül. Holnap viszek magammal inni.
Ha már vannak új kulacsaim, legalább használnom kéne őket.
A szisztem tényleg már annyira, de annyira, hogy.... csak én vagyok hozzájuk nulla...

Tegnap lefurikáztam otthonról az összes bicajt is, így már mindenkinek itt van a kerékpárja. Végre! Mehetünk együtt bejárni!
Ma papa ment elől, miközben a suliba mentünk egy kis festegetésre. Egy kis hídon kellett áthajtani. A hónom altt egy nagy karton doboz volt, mert mennyünkszemetetkidobniaszelektívebe, vagy mi.
No.
Papa akkorát perecelt a híd végén kartondobozostúl, hogy öröm lehetett nézni. Mindenhol vérzett meg zúzódott. Deénnagyonkeményfaszagyerekvagyok! Ez a lényeg.
Szóval ma megmutattam a kerékpározás 1-2 apróbb mesterfogását a kölköknek, csak, hogy tudják mi a pálya...

Néztük az olimpiát neten.
Fasza volt.
Nagyon élveztük, a fehér szoba falára vetített széles vásznat.
Jó volt, na.
Mostanában olvasok ezekről a milliós elismerésekről.
Elsőre azt gondoltam, hogy mennyire jól van ez, és mennyire megérdemlik. Megérdemlik, igaz, de nincs jól ez így.
Megint az élsport visz mindent. A tömegsport meg béka segge alatt.

Arra gondoltam, hogy
nekem például a legjobban úgy lehet eladni bármit, ha egy számomra ismerős sportoló reklámozza. Egyrészt szimpatikus bagázs, másrészről, mivel tömegsportolok, ezért sok biszbaszra van (van?) szükségem.
Nomármost.
Ha menne a pénz a tömegsportba, akkor egyre többeknek lenne szüksége biszbaszokra, és nem gyógyszerre menne el a della. Egyre nőne a reklámértéke a sportolóknak (akik bizbaszokat, vagy bármit reklámoznak), egyre több normális reklámszerződést tudnának kötni a piacon (nem csak a nyertesek, hanem azok is akik, 'csak'!!! pl. példátlan sportszerűségükkel tűnnek ki). (Az amerikai nyertesek alig kapnak a magyarokhoz képest.) Szóval a tömegsportba öntött pénz hatványozottan megtérül, míg 1-2 sikeres sportoló ajnározása csak nekik jó bót. (Mondom, nem tőlük sajnálom, megérdemelték, csak az összkép, ugye...)

Ma, ahogy futottam a rekettyésben, a világvégén, ahol tényleg nem jár senki, megint friss, ropogós szalagokba botlottam. Felment a pumpám és elkezdtem szedni, de annyi volt, hogy még vissza kell menjek. És tényleg volt mostanában egy kis buli erre.
Most fel is hívtam a szervezőket. Azt mondta az ember, hogy azokat még egy sokkal régebbi túrára, vagy versenyre rakta ki valaki.
No.
Ha én egy erdészeti-, természtvédelmi-, erdeiútvédelmi-, vadászati nemtudomkivagyok, akkor kúúúrvára nem érdekel ki tett ki szalagot. Csak az érdekel, hogy hetek, hónapok óta lengenek ezek a szarok a fákon. És ha rajtam múlik, akkor egy tőlem függő engedélykérelmet biztos, hogy nem adok ki, az tuti. Senkinek. Nem érdekel ki tette ki és leszedi-e maga után a szalagot. Mondtam a csókának, hogy elég furcsa gondolatmenet mentén hagyta meg azokat a szalagokat. Nem volt erre válasza. Vajon miért?
Ma leszedtem párat, de holnap megyek vissza aratni. Rengeteg van. Egy felújított jelzésen!!! Hogy minek egy TT-re szalag, az monnyuk más kérdés, ne nejünk bele, de hagyjuk?
Szedjék le!

Zajlik itt is, mondom!

Az állatok meg nem félnek erre, ez csoda!

És nyírják az erdei ösvényeket.
Komolyan!
Géppel nyírt csapásokon megyek.
Nem egyen!
Beszarás!

B1

Megvolt ma hajnalban végre az első balatoni kör!

Ez.

Szintet vadászni kell, de ne legyek telhetetlen, no!

Ami baromi furcsa: Rengeteg a vad és egyáltalán nem félnek. Volt olyan őz, ami csak fél vállról visszanézett, de nem futott el.
Róka, nyest, őz, szarvas, vaddisznó. Ez volt a mai termés. Mellettem a bozót szinte folyamatosan zsezsgett.

Tegnap családi túranap volt.

Egy futva is jól elérhető, gyönyörű völgyben voltunk, gyerekekkel tökéletes hely.

Nagy varázsa az itteni létnek, hogy a Balaton sokszor be-be villan egy-egy dombtetőről. Ma hajnalban a Tihanyi Apátságra láttam rá. Khm.. Nemrossz...

A bal lábam sem fájt, de azért egyelőre maradok a maihoz hasonló lötyögésnél. Egyelőre az 1ó elég, ha működik minden, akkor majd forszírozom jobban.

Bele kell csapni!

Amennyire nem megy az írás, annyira nem megy a futás sem.

Mindkettőt csak halogatom, de nem lesz ez így jó.

Az elmúlt 1,5 hónapot esélyem sincs részletesen leírni bár a Lavaredo-ról elkezdtem egy beszámolót, de eluntam. Nem lesz. Majd leírom akkor és úgy, ahogy előjön.

Annyi talán fontos, hogy végül csak-csak végére jár a lehurcolkodásunk, így a pilisi, budai ösvényeket fájó szívvel, de el kell hagyjam. Balatoni ösvények még nincsenek, bár múlt héten a kicsikkel már bejártunk egy 10 kilis laza körnek mondható szakaszt. Túl sok szint nincs errefelé, de az erdő erre is csodálatos.

Ami nagy különbség:
Nem kell hozzá autóba ülni!!!!
Mivel a kölkök gyalog járnak majd suliba, így reggel kicsit szabadabban mehetek futni!

Sajnos ez a nyár nagyon szar futásügyileg.
Május 2690m/99 kili
Június 10620m/266 kili (ebből Lavaredo 5700m/120kili)
Július 3500m/86 kili

Khm....

Ehhez még jön egy Budapest Terep Kupa feladás is. 8 kili után gyorsan visszafordultam mert az achillesem nagyon nem akarta azt, amit én fejben nagyon...

Szóval bele kell csapni, fel kell venni a fonalat, ez van.

A derekam a nagy költözködés ellenére sem fáj.
Az achillesem meggyógyult.
Ion-, vitamin- meg egyéb raktárak feltöltve, tehát irány a kilövőállás!

Élek én, csak

kicsit összejött, -jön minden.

Főleg a költözés az oka.
Talán.

A fejemben már írom a beszámolókat, van mikről.

Hamarosan jövök!

Még mindig

futok.
Nemhiszemel!!!

A múlt két hétben 10 napot tudtam edzeni és egyre jobban. Na!
Az első héten csak a szokásos 10 kilis alapkörön, aztán múlt héten már kicsit bátrabban. Bicaj is volt.
Hétvégén meg egy gerecsei 33 kilis kör.

A lényeg az, hogy ugyan nem vagyok erős és elfáradok mint a fene, de van erőm, nincs meghalás, nincs KO.
Bírok úgy futni, hogy izomlázam legyen, bírom még tovább nyomni a jóleső határon túl, tehát valami azért elindult.

Vége a tanévnek is, így talán egy kicsit kevesebb rohanásban lesz részem, de azért nem fogok tétlenül pihengetni mostanában sem, az biztos.

Mivel a Lavaredo nevezésem senkinek sem kellett, ingyé sem, így megértve a sors szavát elindulok jövő hét végén.

Nem, nem hülyültem meg. Teljesen nem.

Szépen kinyomtattam az útvonal térképét és tanulmányoztam egy keveset.

16-33-48-67-78-98-105-110 km-nél lesznek frissítőállomások.
Mindegyik megközelíthető autóval is.
Mivel már megszerveztük ezt az utat családi nyaralás részeként, így elindulunk.
Én meg a versenyen.
Este 10:00-kor, pénteken.
Ha 8 - azaz nyolc - óra alatt elérek a 48. km-nél lévő pontra, akkor pont napfelkelte környékén láthatom a Három Nővért, ami azért nem rossz és nekem épp elég is lenne.
A szintidő idáig 10 óra, tehát nagyon megszakadni nem kell.
Autóval eljön ide a család, aztán ha nagyon lóg a belem, akkor ügyesen sétálgattam egy jót éjszaka és hazamegyek aludni. Ennyi.
Ha valami csoda folytán lesz még erőm és továbbmegyek, akkor az már hab a tortán.
Remélem lesz majd olyan évem, amikor valóban felkészülten is odaállhatok a rajzhoz. Akkor meg jó lesz egy kis helyismeret.
Tehát van egy kis cél is most előttem és azon túl, hogy végre kezdek magamra találni legalább a hegyek közt tölthetek pár napot is.

Ezen a héten még mocorgok ahogy tényleg jónak és építőnek érzem, aztán jövő hét kedd-szerda táján indulás.

Újra futok

Komolyan.
Ma, 12 nappal lerokkanásom után, újra futottam.

10 kilit, lassan, nehezen, izzadva, de futottam.

Szerdán intéztem el magam és vasárnapig gyakorlatilag egyfolytában aludtam. Kicsit ki voltam merülve.
Eccerűen a szervezetem keresett magának vmit, amivel ezt az őrültet ki lehet pár napra iktatni. A derékfájás kézenfekvőnek tűnt, így meg is kaptam a magamét.

Szóval futok, egyelőre többet nem is kívánhatok.

Innen szép nyerni, ugye...

Kétheti vegyes

Sok minden történt, nem is tudom hol kezdjem?!

T100 napján fiammal futottam. Élete első félmaratoni terep távját nyomta.
Bevállalta a kölök és meg is csinálta!
Pedig nem volt egy egyszerű nap, ezt sokan bizonyíthatják. Meleg volt a javából.
A Piliscsabai Negyvenesek rövidebb távjait már teljesítettük a korábbi években, de most a 20-as került sorra.
Nem ragozom.
Nincs is csodálatosabb érzés, mint amikor az ember a kölkével futhat a napfényes, tavaszi erdőben!!!

Asszem nekem is épp elég volt ez a táv.

Edzőkörnek sem lenne rossz, de gyanítom, hogy már nem lesz túl sok időm koptatni az itteni ösvényeket...

Aztán következett egy horrorisztikus hét. Hajnaltól estig lótásfutás.
A későbbi nyugodt életért most hatványozott pörgéssel kell előre fizetni. Nem esik jól és nem is bírom...
Összesen egy szombat hajnali futásra tellett. Szombat, vasárnap még ráhúztam egy kicsit a munkára, nehogy pihenjek má' egy kicsit.

Közben megjött a második vérvétel eredménye is miszerint a vasam helyrejött.
:)))
Persze...

Viszont a terheléses vércukor mérés eredménye nem lett túl fényes. Nehezen szívódik fel bennem a cukor és a második órában viszont a túlzott inzulintermelés hatására a vércukrom a minimál alá zuhan. Vigyázni kell, mert ebből később bármi is lehet. Mondják a szakik.
Szóval: Nó sok zukker!

Az az igazság, hogy amíg nem futottam, akkor egy teljesen normális embernek éreztem magam.
Most egyre betegebb vagyok - vagy legalábbis annak érzem magam.

Próbálok annyi mindenre figyelni, hogy az már túlzás. Ne egyek tejterméket, ne egyek cukrosat, se sok húst, se sok gyümölcsöt, ne igyak édeset...
Legeljek? Basszameg!

Az ezen való rágódás meg akkor se tenne jót, ha amúgy rendben lennék.
De nem vagyok.
Van nap, hogy azt érzem, hogy max a lélegzéshez van energiám, de arra is csak úgy, hogy kicsit kinyitom a szám és azon hagyom, hogy a levegő magától áramoljon.
Komolyan.

Futástól, mint mozgásformáról nagyon messze vagyok, nemhogy edzéstől...

Azért arra gondoltam, hogy most hét végén, ha már mindent kifizettünk, legalább kimegyünk Emővel Annecy-be egy kis alpesi levegő szívására, miegyébre. Csütörtöktől hétfői annyi minden történhet?! Hátha ragad rám valami ott kint.
Egész beleéltem magam.
Amikor futók - értsd: aktív futók - közelében vagyok, olyan könnyűnek tetszik ez a futósdi. Aztán amikor belekezdek, akkor az első 100 m után rájövök, hogy kevés vagyok ehhez.
Jól el is rendeztük a dolgainkat, de tegnap egy rossz mozdulattal megpecsételődött a sorsom.
Estére már csak feküdni bírtam, azt is kínok közepette.
Már csak röhögök az egészen.
Ilyen még úgy sem volt. Egyszerre erőtlenség, gyengeség és derékfájás, teljes mozdulatlanság.
Mindig van lejjebb :)!

Szóval redukálódtak a célok.
Egyelőre kiegyeznék azzal, hogy normálisan eljutok a wc-ig.
Vagy a zuhanyzás luxusa sem jönne rosszul, de az egyelőre nagyon távolinak tűnik.

Lassan veszélybe kerül a jövő évi UTMB is mert nem lesznek meg a pontjaim. Beszarás, ezt nem gondoltam volna...

Sokadik

Igen,
sokadik nekifutás részemről
sokadik újrakezdés
és sokadik fogadkozás
sokadik verseny, ahol csak kibickedem
sokadik videjó
sokadik alkalom, amikor a női nem különleges (futó)teljesítménye lenyűgöz
sokadik olyan élmény, ami nem engedi, hogy feladjam
sokadik alkalom a tanulásra
sokadik alkalom az ismerkedésre
sokadik alkalom az önismeretre
sokadik alkalom a megdöbbenésre
sokadik balatoni naplemente a hit gyűjtésére
sokadik talpra állás és
sokadik megsemmisülés.

Ez egy hét.
Egy hónap.
Egy év.

Egy élet.

Folytattam volna, de ennyi fért bele:

Fussunk neki megint

Megint.
Megint vagy századszor...

Próbálom megemészteni, hogy meg kell emészteni. Hogy emészteni kell.
Lassan belelendülök.
Be kell vallanom, hogy így azért valamivel könnyebb.
11 napos kényszerszünet után egy laza PB-vel indult a visszatérés.
Szép nyugisan.
Kocorászva, alacsony pulzussal.
PB.
Egész jó érzés volt futni úgy, hogy erőm is volt hozzá.
Másnap is PB közeli idővel szaladtam.

Jó, nincs harag.
Próbáljuk meg újra.
Akkor most százegyedszer.
Olyan nincs, hogy egyszer nem sikerül.
Türelem és kitartás.

Nap a napra, lépés a lépésre.

Nem hagyom magam, az biztos.
Ha másért nem csakzértis.
De nem kell csakazértis, mert ez egy nagyon jó dolog önmagában és önmagától is, főleg így május elején.

Ma esőben futhattam és ez külön ritka és különleges, ajándék alkalom.

Köszönöm.

Minimál

Olyan minimál üzem, hogy ennél már nem lehet minimálabb.
MB óta nem futottam egy métert sem, viszont már tudok enni és bennem is marad. Hogy mi szívódik fel belőle az persze más kérdés, de már nem akarok egész nap aludni, fel tudok kelni az ágyból, fel tudok menni az emeletre pihenő nélkül.
Apró örömök.
1-2 nap és futni is megpróbálok.
El nem kapkodom a dolgot az biztos.

Most jött meg még a múltkori vérvétel pár eredménye.
Hmmmm...
Pár hete már szedem a D vitamint, de ennek ellenére még min. alatt van az is. Ez nem jó. (Gondoltam linkelek egy cikket, de majd akit érdekel, az úgyis rákeres...)

Tehát elég stagnáló vegetatív szakaszban vagyok, de legalább nem híztam el.
A rizsre és almára egyelőre nem gondolok jó szívvel, de futhatnékom már nagyon van.

Ennek a korai nyárnak megvárom a végét aztán óvatosan belecsapok.