"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2017. szeptember 17., vasárnap

Kezdjetek el élni!

Mai mottó.

Márti dala

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam, az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek szeretni!

próza:
jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.


Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában, mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!

Ezen a héten csak hétszer keltem fel úgy, hogy nagyon komolyan megfogadtam, hogy a VUT közelébe nem megyek.
Fáj.
Ha nem fáj, akkor nincs erőm.
Ha van erőm, akkor kiderül, hogy békafing az edzettségem.

Innen szép nyerni... Nem?
Ez már annyira reménytelen, hogy kezd érdekelni.
Talán Balázs taktikáját leszek kénytelen alkalmazni, bár kérdés, hogy nekem mennyire sikerül majd.

Szóval nem misztifikálnám túl azt a pár gerinctornát, de ma vmi teljesen új volt.
Nem arról van szó, hogy nem fájt semmi, hanem teljesen komfortos érzésem volt futás közben. Bakker, hogy már ennek is örülni kell... !
Ehhez jött, hogy szinte végig esett az eső, szélcsend és kb 15 fok volt. Minden adott egy igazi flow-s futáshoz. Az is volt, bár a speedgoat-ban egyszerűen nem tudok lassítani, állandóan mehetnékem van. Még szerencse, hogy a héten megjött az új - immáron 48-as példányom is, így már csak edzeni kellene.
Azért az motoszkál bennem, hogy tíz évnyi szaladgálás talán hagyott annyi nyomot bennem, hogy egy középhegységi százas nem okoz gondot. Nem fáklyásmenet és nem dobogóért folyó véres küzdelem, de ezt illene lehozni. Ilyeneken jár a fejem és ilyenekkel vigasztalom magam, de csak akkor ha épp jobb pillanatban kapom el a fonalat.
Igazán bizonyítási vágy, már egyáltalán nincs bennem. Magam előtt sem, mások meg ilyen szempontból egyáltalán nem érdekelnek.
Viszont ami nagyon izgat az az, hogy megint át tudjam élni azt az önfeledt futkorászást, ami a legelején hajtott.
Ez pont ilyen volt. 2008-ban...
Sokszor elhatároztam és soha nem sikerült maradéktalanul véghez vinnem. Végül is mégiscsak lett egy kis presszió, meg küzdés, meg akarás, ami persze kis mértékben kell, csak épp nem kell túllihegni akkor, amikor nem lehet.

Ehhez nagyon jó passzol ez a beszámoló is. Talán az első olyan beszámoló Olivértől, ami tényleg nem vmi marketingbeszámoló, hanem az a hangnem amivel én is azonosulni tudok.

Persze lehet, hogy az egész csak a gyengék vigasza...

1 megjegyzés:

  1. Sztem ez az Oli poszt is inkabb a feszbuknak szolt,a nagy kozonseg es nem a teljes valosagot takarja.Ha mar ugyis Spartathlon heteben,napjan jarunk egy pelda.Jopar eve amikor meg nem indult boldog boldogtalan az indulok csoportkepere mondta azt,olyan mintha egy szobafesto valogatott latna,nem sportembereket lat.Persze nem a feszbukon irta,ott mindenkit lajkolni kell,valos velemenyt nem nagyon lehet ott olvasni.
    De ezt neked nem kell magyarazni ugyis tudod

    VálaszTörlés