"...soha nem érdemes holnapig várni, mert a bal- meg jobbsorsunk a saját kezünkben van. Senki nem állít fel a díványról és senki sem álmodik helyettünk. Álmok nélkül pedig csak droidok vagyunk." (K.B.)

2014. január 21., kedd

Megjegyzés

Futólag megjegyezném a hétvégi menethez...

Pénteken kaptam egy konkurens cégtől! egy telefonszámot, hogy kit keressek takarítógép bérlés miatt. Lebeszéltem a fickóval és szombaton odamentem a bolthoz, amit miattam nyitott ki. Elmagyarázta miként működik a masina, kipróbáltuk, majd betette az autóba. Ő. Nem írt fel semmit, kauciót nem kért. Mivel elment a családjával kirándulni inkább a vasárnapi visszavitelt beszéltük meg. Munka közben egy kiálló bütyök kiszaggatta a dörzsi korong egy darabját. Amikor visszavittem a cumót mondtam neki, mire legyintett, hogy semmi baj, ez fogyó eszköz. A házuknál a felesége helyére álltam, aki közben megérkezett és végigvárta míg én visszaszolgáltatom a kölcsönzött gépet, majd amikor kihajtottam kedvesen mosolyogva integetett, úgy, hogy életemben nem láttam még...

Szóval ez itt így működik.
Remélem máshol is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése