Útkeresés

No, megint waldorfos szülői est...

A 7. osztály mindig egy nehéz osztály.
Ebben az életkorban kezdenek kamaszodni a kölkök általában. Minden viszonylagos és megkérdőjelezhető lesz. Mindent gyanakvással és erős kritikával méregetnek. A hatalmi szónak már nincs foganatja, inkább az érvek hatnak.

Év elején az első epocha történelem és azon belül is a felfedezések korával foglalkozik.

Hisz ez a kor pont az a kor amiben most ők is élnek.
Indulás a nagy ismeretlenebe, indulás a NAGYvilágba. Nagy várakozással, elvárással, reményekkel. Tele izgalommal, de ugyan akkor az esetleges kudarc árnyékával. Nagyon izgalmas kor-életkor.

Amikor ezeket a tanítói párhuzamokat hallgatom megnyugszom, hogy jó helyen vannak a gyerkőcök. Tudják, ismerik, értik őket, életkoruknak megfelelő módon kezelik és irányítják őket.

De visszatérve ehhez az izgalmas kor-életkor játékhoz, párhuzamhoz.

Nem ilyen egy hosszú verseny is? (Tudom, persze, beteg vagyok, mert mindenről ez jut eszembe!)

Vágyaink, reményeink, elvárásaink hajtanak egy olyan alig ismert útra, mely telis-tele van izgalmakkal, váratlan eseményekkel, történésekkel. Ezeket meg kell oldani, a fájdalmakon felül kell kerekedni, küzdeni kell, kicsit szenvedni és ha minden jól megy a végén a királyfi elnyeri méltó jutalmát...
Mindannyian hajtjuk a nagy ismeretlen, keressük a bölcsek kövét, jó esetben legyőzzük a sárkányokat is. Persze néha kicsit bele is halunk, de szerencsére ebben a mesében több életünk is van.

Sajnálom akik nem szállnak be a játékba. Azokat, akik esetleg egy virtuális játékot bámulnak, vagy épp a játszadozókat szemlélik egy varázsdobozon keresztül.
Sokat vesztenek.
Talán mindent.
Ez persze legyen az ő gondjuk.

De addig is nekünk, játékos kedvűeknek nincs veszteni valónk igazán.
Játékra fel!