...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. február 17., vasárnap

Havas

Ez még nagyon az...
Tegnap rászántam magam és elnéztem rég nem látogatott köröm felé. A nap sütött, a szél is csak módjával lézengett és némi pluszt mutatott a hőmérő.
Hát legyen.

Már gyanítottam, hogy az edzőteremben használt futópad nem mutatja a valós adatokat, de most bebizonyosodott. Furcsa volt, hogy a 6 perces ezrek épp még a tűrhető tartományba esnek. Talán a meleg és a levegőtlenség - nyugtattam magam.
Frászt!
Tegnap lazán elfutottam az első csekpontig 4:30 ezrekkel. Itt a Balácapusztai parkolónál szoktam nyomni egy részidőt, mert eddig tart a bemelegítés első fele. Most nem a szántóföldeken, hanem az aszfalton haladtam, egész a fajszi kálváriáig.
Innen aztán pár méteren még volt nyom a hóban, de utána teljesen szűz vidék. 10-20cm váltakozó mélységű, kissé kásás érintetlen hófelszín. Magas térdemelés gyakorlásával telt az idő a 73-as-ig. Nagyon különleges rész volt. Lépéskor beszakadt alattam a hófelszín. Ráterheléskor másodszor is beszakadt egy kicsit, majd elrugaszkodáskor harmadszor is...
Az aszfalt túloldalán volt egy mély nyom, de nem volt benne köszönet. Szűk volt és az alja egyenetlenül lejtett. Hol benne, hol mellette/közötte próbáltam futni. Nem volt egyszerű. Normál viszonyokhoz képest jó 10-15-el magasabb pulzussal nem haladtam.
Nem tartott sokáig, mert 600m múlva fakitermeléshez értem, ahol már korábban letolhatták a havat. Itt háborús díszleteket megszégyenítő körülmények között próbáltam haladni. Először csak sár volt, aztán meg agyag. Abból a ragaszkodós fajtából. Hatalmas koloncokkal próbáltam futást imitálni, de sikerült. Persze gyökkettővel, de ment.
Reméltem, hogy csak az elágazásig tart ez az állapot és igazam lett. Kedvenc nyiladékom hófehéren várt rám. Sőt, széles, kitaposott nyom volt benne! Innen már tényleg futás jellegű mozgást végeztem.
Élveztem.
Nagyon.
A Király-kút előtt még volt pár méternyi szűz fehérség, de ez már ajándéknak hatott. A szokásos 35-36p helyett 42p alatt értem le.
Legutolsó ittlétem óta jócskán megnövekedett, a nyáron sem elhanyagolható vízhozam. Jót ittam a finom vízből, majd a patak mentén a Balaton felé vettem az irányt egy ajándék hurokra. Emlékszem, hogy szeptember végén milyen fáradtan jöttem itt a rekkenő melegben a Felsőörs 50 végéhez közeledve. Most az érintetlen olvadó hó volt inkább a kihívás.
Bámulatos, hogy mennyire nem jár errefelé senki.
Nekem tartogatja magát ez a vidék.
Köszönöm, nem bánom :)!

Egy frankó kaptató alján aztán visszakanyarodtam.
Itt már volt egy nyom és a déli kitettség miatt olvadó hó alatti folyós sáron caplattam fel a meredélyen. Mire felértem egy szembejövő lovas képe is kirajzolódott.
No, megint ez a tömeg...
Kicsit még haladtam az erdőben, majd kiértem egy nyílt részre. Itt a nyom kicsit erőteljesebb lett és a napnak köszönhetően latyakos híg sár fogadott.
Ilyen még nem volt ma, így újult lendülettel vetettem bele magam. A magam mögött hagyott mély patakvölgy peremén haladtam visszafelé.
Haladgattam...
Mire nagyon meguntam volna már újból a jól futható nyiladéknál találtam magam.

Innen meg uaz volt mint az eleje, csak visszafelé :)...

Kicsit ugyan szenvedős lett, de azért a körülmények ellenére a 17 kili 1:47 alatt meglett. Nem egy egetverő gyorsaság de az enyém.

A legfontosabb.

Ilyenkor tél végén rendszerint nagyon nehezen viseltem már az ilyesfajta, izzadságszagú, szenvedős, nemhaladós mókákat. Most élveztem és szívesen csináltam.

Gondolkoztam közben, hogy mi is az a belül lévő valami, ami a különbséget adja, de tényleg a 'futóakaróka' a legjobb szó rá. Sajnálom, hogy nem tőlem származik.
Szóval ott, belül, az a valami még nem fáradt, még van benne erő.
Remélem nem hagy el engem a tavasz közeledtével sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése