...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2013. január 14., hétfő

Nemhiszemel

Nem néztem utána, de ilyen címmel sztem sok bejegyzés lehet.

Talán blogcímnek is találóbb lenne és kifejezné vergődésemet.

Nos.
Tegnap Bánd környékén jártunk. Gyorsan a havazás előtt még kerültünk egyet, hogy megnézzük a tiszafást.
A kis túra kezdeteként felmentünk a várhoz is, de nem töltöttünk ott sok időt, mert baromira süvített a szél.
A tiszafást egy baromi meredek oldalról közelítettük meg. Szerencsénkre fagyott volt a föld, mert egyébként csak négykézláb jutottunk volna fel. A meredély után, a lankásabb részen már lépcsősor könnyítette meg a feljutást:

Felérve elég apokaliptikus kép fogadott minket. Szélvihar által kidöntött, lábon elszáradt, félig kivágott bükkök. Szerte heverő ágak és törzsek, kifordult gyökerek. Nem volt túl szép. A csúcson aztán már igazi tiszafás hangulat volt, jó pár idősebb példánnyal.
Idő közben a havazás is rákezdett, így szedtük a lábunkat. Kis kocorászás is belefért.
Konstatáltam, hogy vége teljesen jó az achilleszem. Fájdalomnak, kellemetlen érzésnek nyoma sincs.

Híjjjjnye! Ebben e nagy fehérségben jó lesz holnap futni egyet végre - gondoltam.

Erre este, lefekvés előtt, egy teljesen ártatlan mozdulattal úgy meghúztam az achilleszem, hogy menni is csak alig bírtam.
Nemhiszemel.

Erre mára bejött a tél.


Lekísértem a gyerkőcöket a suliba, de persze elmaradt az oktatás, így haza is fordultunk.
Én bicegve...
Egész nap masszíroztam, tornáztattam, próbálgattam...
NEM értem mi a lófasz ez?!?

Most este már csak simán fáj...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése