...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. április 3., kedd

Szóhoz sem jutok

Sikerült egy nullás hetet összehozni Párizs után...

Először is a nevetséges mutatványom után olyan izomlázam lett, hogy elképzelhetetlen,
másodszor pedig a balatoni szőlőhegy láncolt oly annyira magához, hogy bár vittem magammal futócuccot, de időm/energiám nem volt a futásra. Péntek este konkrétan annyira elfáradtam, hogy a metszőollót nem tudtam összenyomni.
Pihenni monnyuk nem pihentem sokat.
Csináltam is pár rövid snittet, hogy majd egyszer jól összevágom egy munkafilmmé...
De ez már a régmúlt.
Viszont tegnap a gyönyörű, meleg napsütésben arra gondoltam, hogy milyen jó is lesz egy laza karika.
Nem volt az.
Annyira nem, hogy tényleg nagyon elkeseredtem.
Jó, hogy nem megy, jó hogy kicsit küzdő és kicsit frusztrált mostanság minden körülöttem, de tényleg kezd az akarókám elfáradni.
Jó lenne néha vmi pozitív élmény ebben a futás tárgykörben, mert halálosan sok energiát vesz el a rossz tapasztalások akarással való semlegesítése.
Szokásos.
Ólom lábak, alacsony pulzus, zihálás, majdmeghalás, a legkisebb emelkedőn is gyaloglás...
1:16 után olyan fáradt lettem, hogy alig bírtam kiszállni az autóból.
Este elájultam, ma reggel meg izomlázra ébredtem.
Komolyan kíváncsi lennék ennek az egésznek a fiziológiájára!
Mi a büdös franctól van izomlázam 12 kili/400 m szint után? 138 avg pulzussal?
Mitől?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése