...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. április 11., szerda

Idézet

Miközben ma megint csúfosan leszerepeltem magam, a hegyeim, fáim, lankáim, virágaim előtt egyre csak ezek a gondolatok jutottak eszembe, egyre csak ez ugrott be, egész elgondolkodtatóan:

"Miért ultrázok?
Mit akarok bebizonyítani? Hogy több vagyok, mint mások? Hogy jobb vagyok? Hiszen ez nem lehetséges. Nem lehetek jobb, vagy több, mert nem lehetek értékesebb. Csabi azt mondja, Ő semmivel nem több mint a pálya mellett kapáló Paraszt csak más úton jár…

Kell-e az óra? Nehéz kérdés. Nem méri, ami fontos, és sokszor becsap. Mégis kell talán hiszen tükrözi a munkát, amit magunkban elvégeztünk. Vagy nem?

Akkor mégis miért? Mi a cél, és mi a siker?
Siker, az egyensúly, a harmónia? A siker, ha elfogadod és becsülöd önmagad és másokat. A siker az egyensúly az akaratban, a hitben, áldozatban, szenvedésben és elfogadásban?

Mi a bukás egy ilyen versenyen? Ha nem fejezed be, vagy ha üres kézzel mész tovább?

Mit mond a hegy? Mit ad? Meghallottad? Elfogadtad?"

(Az eredeti, teljes szöveg)

Lehet, hogy le kell bontsam magam az alapokig, lehet, hogy tényleg a mélységek bugyrát kell meglátni ahhoz, hogy végre építkezni tudjak.
Nem tudom.
Talán még több alázat, talán még több belátás kell.
Tényleg el kell hinni, hogy mennyit tud a test.
Tényleg meg kell becsülni és el kell fogadni.
Nem szabad sokadszorra beleesni abba a hibába, hogy ez már ment, ez múltkor jobb volt, gyorsabb volt, könnyebb volt...

Most nem az.
Most nehezebb, most hosszabb.

Saját magam gátja vagyok a saját relatív viszonyítási pontjaimmal.
Minek?
Kinek?
Magamnak?
A legszigorúbb dolog ez.
Még kifogás és menekvés sincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése