MB

Van paradicsom, paradicsom ízzel.
Van paradicsom kissé éretlen, 'zöldes' ízzel.
Van paradicsom túlérett ízzel.
Van rohadt paradicsom, rohadt ízzel.

Ez mind paradicsom.

Az persze nagyon kényelmes lenne, ha csak az elsőt választanánk. Úgy könnyű.

De a paradicsomhoz minden íze hozzá tartozik. A mindegyikből lesz egy, ami esetleg kedves, vagy ellenszenves nekünk.

Nyertem...
Vesztettem...
Elbuktam...
Felálltam...
Beértem...

Amit előtte írtam, komolyan írtam, és komolyan gondoltam...

Nem tudok írni jól a MB-ről, mert ahogy írnék az nagyon hosszú lenne. Megvan a forgatókönyv, de nincs időm rá, máshogy meg nem érdekes.

Röviden azért összefoglalom, hogy egykoron majd nevetve visszaolvashassam ezt a bénázást.

Meleg volt. Nagyon meleg.
Olyan lassan kezdtem, hogy éppen csak nem visszafelé futottam.
A pulzusom ennek ellenére az egekben volt, ez ugyan nem volt jó jel, de le mégsem ülhettem.
Nagyon szép volt az erdő és az iram okán igazán volt időm nézelődni.
Nem fájt semmim és ez nagyon feldobott.
Kékestetőre gyakorlatilag pár combhajlító nyilalástól eltekintve egészben értem fel.
Egyértelmű volt, hogy továbbmegyek, dönteni nem is kellett.
Galyáig szépen teltek a beszélgetős kilik.
Érdekes volt gyalogolni a rég futott lankákon.
Galya után már éreztem, hogy nem sokáig tartható fenn ez az állapot. Aki 1-1 órát fut, az hirtelen nem tud 6-7-8-9... órát futni. Olyan nincs...
Ágasvárig szólt a jegy és nem volt retúr...
Innen csak arra koncentráltam, hogy ne romboljam magam, hamár...
Becsülettel nógattam magam, hogy nehogy má' ne legyen emlékezetes élmény...
Valaki híres ember azt mondta egykoron, hogy ameddig ellátsz, addig el is tudsz futni. Próbáltam csak a lábam elé nézni, az mégis közel van...
Mátrakeresztesen nem voltam túl jól, de nem fájt semmim.
Az irányítótoronyból leszóltak, hogy nincs több gőz, a kazán bedöglött, a szén elfogyott, a vizet elzárták. Rendben, akkor próbáljuk meg...
A Múzslára menet még felismertem egy 21 évvel ezelőtt látott kollégiumi haveromat, tehát az agyam még működhetett.
Állítólag van olyan , hogy mozgáskoordináció, de mióta lejöttem a Múzsláról, már nem hiszek benne.
Ha lenne, akkor én nem ülnék most a gép előtt.
Gyakorlatilag csak a hajam nem fájt.
És persze zuhogott az eső.
A Diós-patak a Grand-kanyon mélyén folyik. Én tudom.
Cél, édes otthon.

Mivel megkaptam a MB teljesítésért, ezért bedobtam a T100-at a közösbe.

Ami a legnagyobb öröm, hogy már ma is futottam. Nagy kedvvel, izomláz nélkül. Egész egyben éreztem magam.
Olyan volt ez a MB, mint egy nagy méregtelenítő kúra.
Testben és lélekben egyaránt.

Ilyet még!!!