...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. október 28., csütörtök

Széllel szemben

nem megy. Ennyi.
Fatalista vagyok. Egyre inkább. Hiszem, hogy a dolgok nem történnek 'csak úgy'. Lehet, kell is küzdeni az életben, de meg kell érezni azt, amikor a széllel szembeni hugyozás naggggyon átáztatná a nacit.

A bécsi kiruccanás óta gyakorlatilag egy folytonos napnak érzékelem a történéseket. A múlt hétvégi laza karitatív munka után végre elkezdett fájni az egész hátam. Nagyon hiányzott, idén még nem volt semmi bajom a derekammal, hátammal. Talán ma van az első nap, hogy fájdalom nélkül tudok ülni, csak akkor érzem, ha mozgok. Khmmm...
Mondom: m o z g o k! Nyema futás a héten.
És nyema meleg és nyema melegvíz. Lassan egy hete nem működik a házunk. Ez ugye teljesen normális. Vettünk egy márkás kazánt, hogy majd milyen jó lesz a szerviz... Aha... Eddig ott tartunk (1 hét alatt), hogy van egy számunk, ahol az üzenetrögzítőre mondtuk, hogy mi a baja a gépnek, és várjuk, hogy a szaki majd visszahív és 161.000 HUf kifizetése ellenében mindent megjavít. Jó nem? Ha nem lenne kemencénk már rég megfagytunk volna.

Ez csak mellékzönge, hogy mi is foglalkoztat amikor épp nem csesztet valaki...

Közben blogilag több téma is felvetődött bennem, de egyszerűen nincs kedvem a 10 fokos irodában írogatni.

Ha nem tűnt volna fel, akkor végre leírom, hogy persze a P85 almás.
A szívem szakad meg.
Gyönyörű napos idő van és egész kellemes a hőfok is, nincs vészes sár, szóval fasza lesz. Nekik...
Monnyuk tájfun, jégeső és hóvihar nélkül nem is igazi. Tulajdonképpen ezért nem megyek :)))...

Nem is mondhatnám, hogy nehéz döntés ez, mert egyszerűen nem lenne sportszerű saját testemmel szemben. Nem tudom ki hogy van vele, de én szoktam értekezni saját testemmel. Egyes szám második személyben (néha magázom is). Lehet, hogy kissé skizofrén a dolog, de ez van.

Szóval az elmúlt pár hétben, de legfőképp a uccsó kettőben nagyon kitett magáért. Keveset pihent, stresszelt eleget és kapta a terhelést. egyszerűen nem lenne fair azt kérni tőle, hogy nyolcvanegynéhány kilit nyomjon. Lehet. De nem fair.
Mert ugye nem az a fasza csákógyerek, aki megoldja a problémákat, hanem az, aki nem kerül olyan helyzetbe, hogy legyen mit megoldania. Mondjuk ilyen alapon akkor nem indulnánk hosszabb futásokra, de azért a fair play szabályai szerint legalább kell esélyt hagyni szervezetünknek. Neki.

Most nem megy. Kész. És persze megint nem vagyok űberfasza. Pedig inkább talán írnom kéne előre valami jó mentegetődzést és rajthoz állni, eleve fajsúlytalanná téve ottlétemet. Igen, ez jó lenne :)))... Meg Miskolcon élni. Ó, vad kelet!

No hagggyuk.

Magamban morzsolgatva a témákat egész összefoglalt gondolataim voltak ma az autóban ülve a terepfutás egyesületi meg szövetségi, meg egyéb szervezeti dolgairól. Jobban örülnék, ha ez nem blog, hanem valami diktafonos dolog lenne, mert marha sok billentyűt kell lenyomni egy ilyen téma végigszántásához.
Egyelőre fázom is és álmos is vagyok, így ez a következőre marad.

Azért gondolatébresztőnek idézném az UMSz által kiírt magyar, 2010-es Terep ULTRA Kupa versenyeinek távjait:
40 km
50 km
44 km
55 km
44 km
50 km
50 km
70 km
60 km

Lehet, hogy minden futó ultrával mosatja a cuccát. Akkor rendben, de monnnya már meg nekem valaki, hogy ebbe mi az ULTRA?
Oké, rendben, kicsi is, sárga is, de a mienk... Haggyámá!

Folyt. köv.

1 megjegyzés: