...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. október 6., szerda

Ez mára zősz

Kétség nem férhet hozzá. Vagy taknyos, vagy köhög, vagy sérült, vagy esik, vagy fú, vagy hideg, vagy és-és... ráadásul egyre sötétebb. Brrrrrrrr...

Én ebből választottam, a sérültet, a taknyosat és az esőt. Asszem visszaküldöm mind a feladónak, még él a visszavásárlási garancia...

Ma voltam egy fejtágító, kötelezőenajánlott szakmai konferencián. Program: zabálás, kávé az elején, aztán cigiszünet, aztán tízórai, aztán ebéd, aztán még nasi, tombola... ja, és volt pár előadás is. Ilyenkor általábam a kedvenc időtöltésemmel szoktam múlatni az időt. Nem azt nézem amit nézni kell, hanem nézem a nézőt. Állati. Főleg abrakolások környékén. Mint egy disznókonda. Mind tanult, mérnök ember, sokan egyetemi oktatók. Volt 100 ember, de mind szörnyű fizikális állapotban. A nők is.

Ráláttam a Dunára. A szutykos, szürke, esős ősz pár óra alatt napsütéses színorgiává változott. Körülnéztem és azt éreztem, hogy vmi iszonyat erővel vonz a Duna túlpartján felsejlő hegyek sziluettje. Nagyon idegennek éreztem magam a puccos hotel konferencia termében. Persze azt eddig is tudtam, hogy ez nem az én világom, de ennyire élesen azért ez ritkán jön elő.

Szóval nincs az a köhögés és takony, ami a holnapi futást fölülírhatja. 11 nap túl sok is volt mozgás nélkül, ezt érzem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése