...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. április 14., szerda

Tán megmaradok...

...igen, úgy néz ki a dolog.

Hétvégén volt egy kétórás, nagyon lötyögős közösségi kocorászás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy felhőtlenül élveztem. Még ez a gyökkettes tempó is megviselt.

Hétfő, kedd pihi mert igencsak szarul voltam.
Ez azt jelenti, hogy a minimális létezéshez szükséges mozdulatok is megerőltetők voltak. Felkelés, szöszölés, gyerekeket fuvarozni, kimenni az autóhoz, bejönni az autótól, nézni hogy zuhog az eső, meg ilyenek.

Ma bepróbálkozott a nap is, így én is magamra rántottam a futótopánt. Jó volt no. 14K/400m majd 1,5ó. Nem volt öldöklő tempó, viszont bazi nagy sár az igen. Néhol megálltam kis árkokat kaparászni, hogy gyorsabban lefolyjon a víz az erdei útról. Közben élveztem, hogy enyhe idő van, hogy langyos virágillat libben és egyik illatfelhőből a másikba suhanok. Kökény, vadcseresznye, som, korai juhar, szilva és megannyi kis erdei biszbasz bontogatja virágait. A rügyekből már visszavonhatatlanul bomlanak az üde, zöld levelek. Minden azt harsogja, hogy TÚLÉLTÜK! Igen, túléltük a telet. A madarak is annyira el vannak telve ezzel az érzéssel, hogy reggelente fülsiketítő trillájuk ébreszt.

Szóval nem lehet nem túlélni, nem lehet nem felállni, nem lehet nem futni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése