Nyomom, nyomom...

A februári utolsó hét azért megfektetett a végére. Mondjuk ehhez kellet egy kis gyomorrontás is...

Már a második kínálkozó hétvégémet voltam kénytelen kihagyni. Így persze pont a hosszú, nyugis futások maradnak el. A hét közben a 1,5-2 órás programok, feladatokkal megspékelve meg szívják az erőmet és a mentális energiáimat.
De juszt sem hagyom magam. Ráadásul a tavasz is ezerrel beköszöntött. Mondjuk a múlt heti, jégen csordogáló víz és latyak, lépésenként beszakadó hókása azért még sikeresen próbára tette az idegeimet. De ez már a múlt, már csak jobb lehet.

A hétvégi kényszerpihenő ellenére tegnap és ma is terminátor jellegű mozgásra voltam csak képes. Mindkét lábam mint a beton. Nem igazán értem miért? Ennyire nem lehetek fáradt. Lehet, hogy vmi felborult a szervezetemben. Hiányzik vmi alkotóelem? Nem is tudom. Eszem normálisan, sok zöldség, gyümölcs, hús alig. Persze lehet, hogy a fehérje hiányzik. A tejet rühellem és mostanában sajtból sem ettem sokat. Meg egyszerűen nincs kedvem állandóan erre figyelni. Mozgás, pihenés, evés, nyújtás... nagyon fontos pont az életemben a futás, de nem szeretnék mindent köré szervezni. Így is lelkiismeret furdalásom van, hogy mennyi energiámat ölöm ebbe a hobbiba. Aztán meg azért, gyötröm magam, hogy gyötröm magam, elvégre élvezem és örömöm lelem benn. Miért is ne? A gyerkőcökkel úgy sem lehetek eleget. Ha 48 órás lenne egy nap, akkor is kevés lennék nekik...

No, majd meglátjuk.

A szokásos standard köröm végén van egy 3-400 m-es szakasz. Itt indulok és itt fejezem be a napi adagot. Ezen a részen szoktam magam figyelni, hogy mégis miként éltem meg az aznapi mozgást. Van, hogy vonszolom magam, van, hogy suhanok... ma egy kicsit kirázott a hideg a futás gyönyörétől. Huhh de jó volt. Sajnálom azokat akik nem élhetik ezt át, csodálatos érzés.