...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. február 10., szerda

Havas örömök

Minden reggel azzal telik, hogy megbeszélem magammal, hogy most lehetetlen kint futni. Hideg van, fúj a szél, szürke, mocsok idő van...

Mikor viszem a kölköket meg is állapítom, hogy veszett hideg van, maid' megfagyok.

Aztán valahogy délelőtt mindig adódik egy kicsit jobb idő. Egy kicsivel enyhébb, egy kicsivel világosabb, esetleg napsütöttébb. Átöltözöm, majd mikor kimegyek megállapítom, hogy nem is rossz. Szinte ideális futóidő...

Így volt ez ma is.

Aztán tényleg kisütött a nap. Az erdő szélén a hóláncával babráló vadász készséggel elengedett maga mellett és még köszönt is. Szinte nem is akartam hinni a fülemnek, szememnek. Pedig nem nagy dolog, de hát nálunk Abszurdisztánban már ez is nagy szó. Visszaköszön. Elenged.

Gyönyörű, hófehér havon futottam, amit keményre döngöltek a terepjárók. A fák ágai varázslatos mintákat rajzoltak a fehér hópapírra. Kristálytiszta levegő, szélcsend és csend.

Negyed óra múlva újra erdei emberekbe akadtam, ezúttal favágókba. Teljesen elállták a szűk utat az autók, épp rönköket dobáltak rájuk. Már épp nézegettem hogy is fogom őket a combig érő hóban nagy ívben kikerülni, amikor kedvesen szóltak, hogy kerüljek csak feléjük, mert úgy gyorsabb. Nem akartam hinni a fülemnek. Megkérdezték, hogy nem csúszik-e ilyen időben a cipőm... Szóval nem történt semmi különös, csak az aminek normális helyen történnie kellene.Annyira jó kedvem lett, hogy szinte szárnyakat kaptam, kétszer is megfutottam a hosszú emelkedőt.

Aztán azon morfondíroztam, hogy miért is vagyok én ilyen egy előítéletes koma? Miért, miért? Talán túl sok olyan történetet hallok és élek át, ahol nem a fentiekhez hasonló módon történnek a dolgok. Pedig nagyon kevés kell hozzá, hogy legalább percekre szebbé tegyük egymás napjait.

Szóval megint egy nap, amikor nagyon jó, hogy kint voltam az erdőben.

Egyébként meg a szokásos heti egy pihenőnapomat leszámítva mostanában  mindig tudtam edzeni. A napi penzumokat is teljesítettem, a tavalyi szinte nullás januárhoz képet az idei egész jó képet mutat. Jobban is megy. Ha az edzésnaplómra nézek már az is erőt ad, hogy egyáltalán milyen sok bejegyzés van benne. És ennél már csak melegebb lehet. Lassan, lassan...

1 megjegyzés:

  1. hat igen...
    az erdoben azert a legtobb ember egy kicsit megjavul. vagy csak az arra hajlandoak mennek oda.
    jo szaladgalast!

    VálaszTörlés