...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2012. január 13., péntek

Új nap

Nem tudom már hol olvastam, de nagyon megragadt bennem, hogy a gyermeknevelés egy olyan műfaj, amiben minden nappal egy új fejezetet nyitunk. Minden reggel új lappal indulunk.
Tabula rasa...
Ez a menedékem, ebbe kapaszkodom és ezt mantrázom majd' minden este, elalvás előtt...
Persze az örök fogadkozók mentsvára ez.
Meg az enyém.
Nagyon reménykedem, hogy a gyermekeim is 'papír szerint működnek' és náluk is új az új nap. Nekem meg marad a hibák számba vétele, az elszalasztott pillanatok listázása.

A futás is hasonlóképp működik. Reménykedve, hogy a holnap biztos jobb lesz...

Szombaton kapitális meghalással sikerült egy 2,5 ó-s kört abszolválni. A számok szépen mutatnak, de érzésre horrorisztikusan sikeredett. Szenvedtem, pulzusom az egekben, fájt mindenem, ami a jobb oldalamhoz tartozik...
Sztem még valami kórság bujkált bennem, így vasárnap és hétfőn csak vegetálással múlattam az időt. Kedden kicsit meggyúrattam magam, de ennél többre nem futotta.
Szerdán elmentünk Ausztriáig havat taposni.
Talán csütörtökre sikerült egy 10 órás alvással két vállra fektetni a bennem lévő kórokozókat, mert a tegnapi futás egész biztató lett.
Mára meg szinte új ember ébredt a bőrömben. Ma csak erősítés lett volna, de a kora reggeli torna után még kimentem egy 45p-es hegymenetre, ami annyira biztató volt, hogy elhatároztam, hogy holnap 3órán keresztül ezt fogom csinálni. Fel-le, fel-le... egy ilyen szakasz 150m szint és tizenöt perc, tehát optimális esetben csinálok belőle 12-t. Ez annyira monoton és annyira borzasztó, hogy már-már kihívás. Hajnalban kezdem...

Egyébként ez a kulcsa az egésznek.

Megtalálni megint az újat, megtalálni megint az új kihívást, megint felállni és megint nekiindulni. Ahogy Olmó is elmondta magáról, hogy nagyon tevékeny életet él és el sem tudja képzelni, hogy ezen életmód, életszemlélet nélkül elért volna-e bármit, úgy én meg azt mondom, hogy a napi meghalások után a napi ujjá születések nélkül nem menne.
Nem az a gond, ha szép csendben elfogyunk, nem az a gond, ha kicsit túllövünk a célon, hanem az, ha már nincs az új napra új motivációnk, ha nincs miből, kiből erőt merítenünk.
Ez lehet egy új év, egy új verseny, egy új nap, vagy akár csak a következő lépés.
Egy kicsit olyannak kell lennünk, mint az ajtón kidobott, de az ablakon visszamászó ügynöknek...

Ha már Olmó-t említettem, akiről nekem elég gyorsan bekattan a looser-es hasonlat: megint megnéztem a Broadway Danny Rose-t, az örök looser filmjét...
Nemtom, de én egyszerűen nem tudom megunni Woody filmjeit. Nem értem hogy lehet egy ilyen filmből erőt meríteni, de nekem sikerül...

Hja, a múltkor írtam az én örök ötletelő looserségemről és a Rádió aranykorá-ban az apa pont ezt adja. Majdnem hangosan felröhögtem magamban, mikor szembesültem vele.

Tehát tele energiával és új tervekkel holnap nekiugrom egy 3 órás föl-le menetnek. Azért be kell valljam, hogy nagyon praktikus a dolog, mert csak egyszer kell fölvigyem a frissítőt, utána akár minden körben lesz egy fix depópontom.
Hát nem nagyszerű?
Nem is igazi kihívás...

1 megjegyzés: