...mindennapi suhanásunk add meg nekönk ma...

2010. május 16., vasárnap

A másik oldal.

Előzmény:
A Terep Százas verseny egyik frissítőpontját üzemeltettük ketten. A 70. km-nél álltunk és próbáltuk segíteni a futókat. Nagyon rossz idő volt. Néha esett, néha szakadt. Több patak megáradt, köd és szél nehezítette az amúgy sem könnyű terepet...


Igen. A frissítőasztal másik oldala.


Próbálom ízlelgetni, hogy mit is kaptam ott, próbálom szavakba önteni, de nagyon nehezen megy.  Csak azt érzem, hogy folyton könnyes a szemem...

Egy-egy hosszabb és magamhoz mérten kemény erőpróba után sem könnyű visszafolytani az előtörő érzelmeimet, de ez most új. A magammal való viaskodás, a szellemi próbatétellel járó feszültség, az 'üzemi nyomás' fenntartása magyarázatul szolgálhat a felszabadulni akaró érzelmekre, de most mi?

A mosolyok.
Nagyon nehéz higgadtan visszagondolni a női versenyzők optimista nyugalmat sugárzó, derűs mosolyára. Zuhog az eső, hideg van,  a lábukban a táv kétharmada, 30kili még hátra van, fáznak, éhesek és...  ...mosolyognak...  ...szívből...  ...páratlan...

A bajtársiasság.
Ketten futnak. Mindketten nagyon rossz bőrben érkeznek hozzánk. És nem magukkal foglalkoznak. Egymást segítik és egymásban tartják a lelket. Pedig versenyzők.

Versenyzők?

Igen, AZOK!

Az akarat.
Józan ésszel, papírforma szerint, ilyen időben már eddig sem tudnának eljönni, de most nemhogy itt vannak, hanem tovább mennek. Nincs kérdés. Nem is lehet, mert felelet sincs, nem is lehet.
Akarat van.
Cél van.
Csak rajtuk múlik. És megcsinálják. Mert akarják.
Mert ebben a kibaszott életben végre van egy hely és van egy helyzet amibe nem ugat/nem ugathat más, ami független minden hétköznapi normától és elvárástól. Egy végtelenül tiszta helyzet. Olyan, amilyennek gyermekként képzeljük a jövendőt.
Van egy álmunk, célunk amiért dolgoztunk lehetőségeinkhez képest és most szeretnénk feltenni az 'i'-re a pontot. És CSAK rajtunk múlik. Hogy akarjuk. És akarják. És ezt fantasztikus látni és velük átélni.


Szörnyű, hogy valaki saját videóját nézegeti folyamatosan, de egyszerűen újra és újra át akarom élni azt ami ott történt velem.

Talán még szorosabban kötődöm ehhez a sporthoz mit eddig. Most a 'másik oldalon' állva is olyan örömöt tudott okozni mint kevés dolog az életben.

És lehet, hogy az utóbbi hetek eseményei is azért 'szerveződtek' így, hogy ezt is megtapasztaljam, átélhessem...


...aki viszont ezeket az élményeket nem élte, tapasztalta meg, annak hiába írnék többet, száz oldal múlva sem értené meg miről gagyogok..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése