Az első balatoni kör

Csütörtökön végre volt időm és megejthettem az első balatoni körömet.

Ez volt:

Délutáni napsütés, tavaszi meleg, szélcsend...

Érdekes, hogy a 4,5 kili aszfaltot sokkal többnek éreztem. Bármennyire is szép a táj és gyorsan peregnek a percek, azért az aszfalt, az aszfalt. Több mint kétszer ennyi volt a többi, mégis azt éreztem, hogy fele/fele az arány.

Vasárnap óta ez volt az első - és azóta egyetlen futásom.

Pihenek.

Rápihenek.

Most ez esik jó, bár azért hiányzik az erdő.

A rohangálások miatt nem is jut most több időm erre, illetve bele lehetne préselni mindig az időbe, de most nem préselnék, ha nem muszáj...

Nem hagyom, hogy azt érezzem, hogy kell.

Persze kell, de edzésterv nélkül legalább nincs lelkiismeret furdalásom.

Cserébe, viszont ez az alkalom nagyon pöpec volt.

Monnyuk kutyailag nem perfekt a helyzet, de majd még ki kell tapasztalnom az itteni populáció szokásait. Egyelőre tisztes távolban tartottuk egymást...

Találtam egy bő vizű, térképen sem jelzett forrást, szép szőlőket, fenyvest, tarvágást, erdei ösvényt, tehát nem lehet panaszom az első benyomásokra.

Rendkívüli atmoszférája van a helynek, annyira változékony a táj és a domborzat, hogy nagyon gyorsan eltelnek a futással töltött percek (órák).

Holnap MB.

Teljesen zsákbamacska.

Többet nem tehetek az ügyért, lesz ami lesz.

Ha süt majd a nap azért lesz jó, ha esik azért.

Ha fázunk, akkor annak örülünk, ha melegünk lesz azért.

Egy kicsit mintha haza mennék. Ismerős a táj, az útvonal, a futók többsége sem ismeretlen.

Otthon meg nem fél az ember...