Párizs előtt

Talán sikeres lett a gyümöcskúra, koplalás kombó.
Talán nem.

Egyelőre jobb, az kétségtelen, de azért nem csattanok ki az erőtől.

Viszont elég elvetélt ötletnek tűnik bármi értelmeset írni így kiutazás előtt, mert ugye persze, hogy minden most szakad a nyakamba...

Ma voltam Aszófőn és megcsapott a nyugodt, napsütötte balatoni szőlőlankák szele. Az a szél, amit csak az érez, aki dologidőben van a hegyen.
Kicsit ijesztően szippantja magába az embert a szőlő.
Ez is olyan mint a futás.
Ha dolgozik vele az ember, akkor nagyon kijön rajta a befektetett energia, a tudás, ha nem, akkor megette a fene.
És folyton tanulni kell. Nincs megállás.

Egymás után most kétszer is lent voltam .
Nem tudom, hogy milyen lesz, de a hangulata, az atmoszférája, a tempója tényleg varázslatos annak a vidéknek. Nagyon remélem, hogy jó lóra tettem vele.

Mentálisan nagyon feltöltött.

Ma még eldugott falusi istállót, csűrt és lepukkant parasztházat, présházat néztem, jófajta kékfrankossal kínáltak, holnap meg már Párizsban alszom el.
A távolságot már nem is időben mérik, csakis pénzben.

Hogy valamit írjak a versenyről is.
Színt kell vallani, ugye.

7:30-on belül - lehetetlen
7:30 - 8:00 frenetikus siker, ősi ösztönök előbukkanása
8:00 - 9:00 reális, nem volt gond, elégedett ovis vigyor
9:00 - 9:30 kicsit savanyú a szőlő, vagy vmi gond volt
9:30 - szar az egész, vagy vmi nagy gond volt

De azért úgy megyek ki, hogy egy lépést nem teszek szenvedősen.
Egye meg a franc az egészet.
Élvezetes, napsütéses, párizsi parknézegetés. Szakmai városnézés.
Ez kell nekem!