ÚJság

Jó páran kérdik, én meg jó párszor elmondtam már, de nagyon jót tesz, mert így fel kell mondani a leckét.
Régebben is sokat segített a hosszú magolások után, ha fennhangon elmondhattam az anyagot.
No, most leírom.

Nagyon sok szálon futnak az események.
Mint általában az életben.
Az egyes szálak térben, időben és érzelmileg is más-más hangsúlyt kapnak, így elég nehéz pillanatnyi rangsort állítani. Nem is teszem. Csupán csak leltár szerűen rögzíteném, hogy mi is a helyzet.

Jelen.

Alapjában nincs semmi nagy gond velünk. Mármint a családunkkal. Mindenki tudja és teszi a dolgát, nem lóg Damoklész kardja felettünk, tehát akár össze is tehetnénk kezünket lábunkat és hálát adhatnánk sorsunknak.
Ennek ellenére a kisebb gondjaink olyan mód zavarnak, hogy felkavarták az álló vizet.

A gondok.

A Waldorf iskolához ragaszkodunk.
Márka hűek vagyunk :)...
A baj csak az, hogy ehhez 45+45p-nyi autózással visszük a gyerekeket, ráadásul a plusz külön órák miatt még autózunk egy csomót.
Ez időben és anyagilag is nagyon megterhelő. Az iskolai befizetés - mert fizetni kell érte - és a benzinpénz a családi költségvetésünk legnagyobb tétele!

Bár nagyon szeretjük a házunkat, de nem vagyunk teljesen megelégedve vele.
Nagy.
Nekünk kisebb, takarékosabb és mostani eszünkkel más beosztásúra lenne szükségünk.

Tinnye alapjába véve nem rossz hely, de vagy beljebb mennénk a városba, vagy jobban vidékre költöznénk.
Nagyobb telek, állatok, erdő...

Lassan, de biztosan csökken a munkáim száma. Ráadsául az utóbbi években semmi kihívást nem érzek benne, gépiesen csinálom.
Azt hiszem kimondhatom, hogy nem szeretem a munkám, vagy csak ritkán. Illetve szeretem, de az a része, ami érdemi és szeretni való, az egyre kevesebb.
Nincs ezzel gond, ötleteim vannak - azok mindig vannak...

Ezekkel a gondokban az az igazi baj, hogy nem igazán látjuk helyben a megoldásukat. Kicsit perspektíva nélkül állunk és a hogyan továbbra nem jönnek épkézláb válaszok.
Rengetegen ellennének ebben a langyos vízben, hisz látjuk magunk körül, hogy él a többség.

Egy kicsit azt is érezzük, hogy 40 évesen talán az utolsó alkalom, hogy igazán mobilisan változtassunk az életünkön.
Vettünk ugyan egy telket Piliscsabán - eladó, ha vkit érdekel :) - de az ottani építkezéssel csak az iskolába járás gondjai mérséklődnének, egyéb életkörülményeink változatlanok maradnának.

Jövő

Egy teljes külön poszot kellene írni az élelmiszer termelésről szóló gondolataimról, ötleteimről, ezért ezt most inkább kihagynám. A lényeg a mostani történet szempontjából annyi, hogy egy olyan helyet akartunk találni, ahol saját kis termelő 'üzemünket' felépíthetjük. E mellett a tágabban vett szakmánktól sem szeretnénk teljesen elszakadni.

A 'véletlen' úgy hozta, hogy nagybátyámnak van aszófőn egy kisebb birtoka. Saját nyaralónk példáján látom, hogy milyen gond egy ilyen, az év csak kis részében használt ingatlan menedzselése. Ha az ember tényleg élvezni szeretné, akkor rengeteg időt kell eltölteni vele és lehet, hogy összességében nem is éri meg.
Ezzel szemben egyre többen fektetnek ingatlanba.
Aszófőn például alig van magyar tulajdonos. Holland, német, osztrák, svájci emberek veszik a szőlőket.
Igen ám, de ezeket gondozni is kell!
Nagy szerencsémre ma Magyarországon olyan helyen nem kell konkurenciától tartani, ahol dolgozni is kell. Ezeken a telkeken, földeken, birtokokon viszont kell.
A tulajoknak hatalmas gondot okoz, hogy több száz km távolságból irányítsák a munkákat.

Oké, akkor leszek én az intéző.

Intéző leszek.

Lemedzselem a munkákat, lenyírom/lenyíratom a füvet, rendben tartom a portát. Intézem az intézni valót.
Ma szinte egyikőjüknek sincs normális bora, bár szőlőjük tömérdek.
Nincs aki normálisan leszervezze a szüretet, a borkészítést.
Egyenként nincs palackozójuk, nincs iható boruk. Csak költségük.
Nem kéne, hogy így legyen...
Az elképzelésem szerint az első pár évben kerülnék én pénzbe, mert utána a birtokon termelt gyümülcs, szőlő, bor és egyéb termékek még nyereséget is termelnének gazdájuknak.
Én meg kötetlenül dolgozhatok, én osztom be a munkám, a saját ötleteimet nekem kell megvalósítanom, ráadásul fix pénzt kapok, rendszeresen, télen-nyáron. Ez szinte felfoghatatlan biztonságot teremt a mostani viszonyainkhoz képest.

Iskolát találtunk a közelben.
Tetszik. A waldorfos iskoláztatási elvárásainkat nem kell feladnunk.

Mivel jelenlegi házunkat nem tudtuk eddig eladni, így kézenfekvő lett, hogy egyelőre béreljünk egy házat a környéken, mondjuk épp Nemesvámoson, ahol a suli is van. Itt 10 perc alatt bárhonnan be lehet érni a suliba!
Gyalog!
Aszófő 20 kili, kevesebb, mint most a suli és garantáltan nincs dugó.
Az erdőn át futva közelebb van...
Futva megyek dolgozni? Hmmmm...
Vagy kerékpáron? Hmmmm...

1-2 év bérlés után már látni fogjuk, hogy hova érdemes építkezni, ha egyáltalán...
Lehet, hogy be sem jön a dolog...

Minden esetre tervezni bárhonnan tudok, tehát a még bejövő munkáimat meg tudom csinálni, ha ezen felül még lesz bármilyen munka az már plusz.

Az olcsóbb iskola és a kevesebb benzinpénz miatt a bérlés ingyen lesz, tehát anyagilag sem kerül nagy áldozatba a projekt.
Egyedül az iskolaváltás gond, mert persze nem ideális rángatni a kölköket, de hiszem, hogy többet nyerünk (nyerhetünk), mint amit vesztünk.
Tényleg. Mit veszthetünk?

Kicsit persze még összerándul a gyomrom, ha költözésre, albérletre gondolok, de a lecke felmondása azért többnyire erőt ad.
Kis családunkban is érezhetően nőtt az összetartássz új kihívás hatására.

Nem vagyok teljesen biztos a dolgomban, de nem látok a gondolatmenetben, nagy hibalehetőséget így nyugtatgatom magam.
A megszokott puha, meleg otthont sem egyszerű feladni, de nincs nyereség áldozatok nélkül, ezt tudomásul kell venni.

Futólag ennyi...

2

Abból a szempontból nem sok változott, hogy mint két éve, úgy ma sem mentem futni.
Nem.
Tegnap sem.
Lehet, hogy kéne, de én nem érzek ebben semmi kivetni valót.
Na jó, egy kicsit...
Nem tudom mit, de épp kipihenek és erőt gyűjtök.
Inkább ma gombfociztunk. Az is sport.
Amúgy meg kezelhetetlen sár van és nagyon kell vigyáznom magamra, mert belőlem egy van. Még a végén lesérülök.
A testi és mentális töltekezés ideje van most télen.

Mint két éve is...

Hullámvasút

Egyik nap suhanás és föld fölötti lebegés,

másik nap meghalás, csoszogás, szuszogás és nagyhalál (agyhalál?)...

Minden racionális ok nélkül?
Ezt most megint nem tudom megfejteni.

Meg azt sem, hogy

egy hete, szombaton le-föl mentem a hegyre. A pulzuskontroll miatt leginkább gyalogosan. Bottal, mint a nagyok, jó kedvvel és tempósan.
Összejött (állítólag) 18,8 km és 1770m szint 3:00ó alatt.

Ezzel szemben tegnap futottam egy magamhoz mérten derűset. Iszonytató sárdagasztással indult és fejeződött, de a köztes 2,5ó az futás volt.
Összejött 21,0 kili és 955 szint 2:48ó alatt.

Anyukád, az!

Nemtom mit és hogy mér az órám, meg a footpod-om, de legalább saját magához mérten konzekvensen hazudjon! A tegnapit megnéztem sima 1.0-ás papír alapú térképen és 25,2 kilit mértem rajta.
Amikor hazaérkeztem nagyon le voltam lombozva, hogy néhol majd megszakadva is alig mentem többet mint egy hete gyalogolva.

Ezek mennek.

Jövő hét végén, ha meg tudom oldani a fuvart, akkor megnézem a Mátrát, rég voltam már arra. Valamelyik távon legalább megnézem, hogy mi volt és mi lett?

Hátha...

Vége

Kész, vége.

Ez az egész blog úgy indult, hogy le szerettem volna írni az utamat a fagyos, havas télből a nyári CCC-ig.
Még 2010-ben...
Most meg úgy zárul, hogy nem tudtam kijutni a rég vágyott UTMB-re.


Na, ilyen és ehhez hasonló gondolatok egyáltalán nem fordulnak meg a fejemben.
Nem is értem egyesek elkeseredését? Komolyan. Miii vaaaan?

Kicsit ezzel a mai döntéssel tisztább a kép.

Tehát az idei évre egyelőre biztos:
március 24 - EcoTrail Párizs
május 27 - Maxi race Annecy

Nagyon nézegetem még ezt a versenyt, mert az évek óta tervezett francia nyaralásunk helyszínétől nincs messze.
De szóba jöhetne még ez és ez is, meg annyi más...

Asszem nagyon örülnék, ha ebben az évben ez lenne a legnagyobb gondom.

Viszont tényleg nagy nap a mai, mivel szeptember végén kezdődött fogászati kezelésemre - szó szerint - felkerült a korona. Mind a nyolc :)))... Már hiányozni fog, hogy nem tátom a számat bambán, félig kábulatban, hanyatt fekve.

Hogy futásról is essék szó.

Volt szűzhavas esti tó körüli kocogás, vánszorgás és derékig saras, eltévedős örömfutás. Ma hihetetlen erőtlen vánszorgás, de olyan, hogy elképesztő. Holnap megint megyek és fűrészfogat rajzolok, egy három órásat, csak a sorminta kedvéért.

Nem tudom mi az oka, de mostanában olyan békésen, szinte kívülállóként szemlélem a körülöttem történő dolgokat. Egyáltalán nem bosszant és nem izgat, ha összetörik, leesik, nem megy, fáj, nem sikerül... Nem érint meg igazán. Lehet, hogy csak belül nagyon erősen nem engedem, hogy megsértsen, de tényleg szinte hitetlenkedve élem meg a nyugalmam. Lehet, hogy kezd beérni a 40 év gyümölcse?
Ki tudja?
Rám férne :)...

Házeladás, új munka, új élet, új otthon kérdésében is magától oldódnak meg a dolgok.
Mivel sokan érdeklődnek, sokszor mondom el, hogy mi is vár ránk. Mindenkinek máshogy, mivel mindenkit kicsit más aspektusból érdekel. Ezáltal, mintha felmondanám a 'leckét'. Minden alkalommal tudatosul bennem, egyre valóságosabbá válik és én is egyre jobban bízom benne és egyre otthonosabban mozgok az új környezetben.
Idő kell.
Ehhez is.
Nem kell sietni és kell időt hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek.
Hogy megtörténhessenek.

Már Kutuzov is megmondta...

Megszívlelendő

Kutuzov

Hegymenet

Megvolt.
A legjobb az, hogy ugyanaz a hegy egyre alacsonyabb lett :))))

Azt hittem megöl az unalom és teljes motiválatlanságba fog veszni az egész.
De nem.
Teljesen jó volt.
Az, hogy nem kell figyelnem semmi másra, csak arra, hogy fel kell menni és le kell jönni, olyan fura biztonság érzetet adott.
A frissítőm letettem egy fa alá. 2-3 alkalommal igénybe is vettem, bár inkább csak az eszem kívánta.
3 óra 0,5l  limonádéval teljesen rendben volt.
19 kili 1770 m szint.

Ha ez menne 22 órán keresztül :)...

Új nap

Nem tudom már hol olvastam, de nagyon megragadt bennem, hogy a gyermeknevelés egy olyan műfaj, amiben minden nappal egy új fejezetet nyitunk. Minden reggel új lappal indulunk.
Tabula rasa...
Ez a menedékem, ebbe kapaszkodom és ezt mantrázom majd' minden este, elalvás előtt...
Persze az örök fogadkozók mentsvára ez.
Meg az enyém.
Nagyon reménykedem, hogy a gyermekeim is 'papír szerint működnek' és náluk is új az új nap. Nekem meg marad a hibák számba vétele, az elszalasztott pillanatok listázása.

A futás is hasonlóképp működik. Reménykedve, hogy a holnap biztos jobb lesz...

Szombaton kapitális meghalással sikerült egy 2,5 ó-s kört abszolválni. A számok szépen mutatnak, de érzésre horrorisztikusan sikeredett. Szenvedtem, pulzusom az egekben, fájt mindenem, ami a jobb oldalamhoz tartozik...
Sztem még valami kórság bujkált bennem, így vasárnap és hétfőn csak vegetálással múlattam az időt. Kedden kicsit meggyúrattam magam, de ennél többre nem futotta.
Szerdán elmentünk Ausztriáig havat taposni.
Talán csütörtökre sikerült egy 10 órás alvással két vállra fektetni a bennem lévő kórokozókat, mert a tegnapi futás egész biztató lett.
Mára meg szinte új ember ébredt a bőrömben. Ma csak erősítés lett volna, de a kora reggeli torna után még kimentem egy 45p-es hegymenetre, ami annyira biztató volt, hogy elhatároztam, hogy holnap 3órán keresztül ezt fogom csinálni. Fel-le, fel-le... egy ilyen szakasz 150m szint és tizenöt perc, tehát optimális esetben csinálok belőle 12-t. Ez annyira monoton és annyira borzasztó, hogy már-már kihívás. Hajnalban kezdem...

Egyébként ez a kulcsa az egésznek.

Megtalálni megint az újat, megtalálni megint az új kihívást, megint felállni és megint nekiindulni. Ahogy Olmó is elmondta magáról, hogy nagyon tevékeny életet él és el sem tudja képzelni, hogy ezen életmód, életszemlélet nélkül elért volna-e bármit, úgy én meg azt mondom, hogy a napi meghalások után a napi ujjá születések nélkül nem menne.
Nem az a gond, ha szép csendben elfogyunk, nem az a gond, ha kicsit túllövünk a célon, hanem az, ha már nincs az új napra új motivációnk, ha nincs miből, kiből erőt merítenünk.
Ez lehet egy új év, egy új verseny, egy új nap, vagy akár csak a következő lépés.
Egy kicsit olyannak kell lennünk, mint az ajtón kidobott, de az ablakon visszamászó ügynöknek...

Ha már Olmó-t említettem, akiről nekem elég gyorsan bekattan a looser-es hasonlat: megint megnéztem a Broadway Danny Rose-t, az örök looser filmjét...
Nemtom, de én egyszerűen nem tudom megunni Woody filmjeit. Nem értem hogy lehet egy ilyen filmből erőt meríteni, de nekem sikerül...

Hja, a múltkor írtam az én örök ötletelő looserségemről és a Rádió aranykorá-ban az apa pont ezt adja. Majdnem hangosan felröhögtem magamban, mikor szembesültem vele.

Tehát tele energiával és új tervekkel holnap nekiugrom egy 3 órás föl-le menetnek. Azért be kell valljam, hogy nagyon praktikus a dolog, mert csak egyszer kell fölvigyem a frissítőt, utána akár minden körben lesz egy fix depópontom.
Hát nem nagyszerű?
Nem is igazi kihívás...

2012

viszont nem kezdődött rózsásan...

Kedden igazi nincskedvem, gyengevagyok, nemmegyez futást produkáltam. Többször belesétálva, derékfájósan...

Tegnap meg csak nap végére jutott egy kis tavi körözés a sötétben.
Ezt legalább élveztem.
A szél süvöltése és az eső kopogása helyre billentett egy kissé.

A derekam bepróbálkozásait még csírájában próbálom elfojtani, bár összességében meg kell valljam, hogy igazán fájdalom nélküli futásom hetek, hónapok óta nem volt. Egy kis combhajlító, egy kis térd, egy kis gerinc... Mindig van valami menedzselni való. Nem is tudom milyen lehet az, amikor csak elfárad az ember, amikor csak a futásra kell koncentrálni.
Próbálok nem belemenni semmi csúszkálós, mélyavaros, zűrzavaros szituba, mert van bajom elég, nem hiányzik plusz sérülés mellé.

Végre jövő héttől a napirendünk is normalizálódik, így visszaállnak a reggeli kocorászások. Az alap körömet kiegészítem még 2 kilivel és 150 szinttel, mert a havi 10.000 m-ért tenni is kell valamit...
Amint romlanak a talajviszonyok könyörtelenül elkezdem a mászásokat. Fel-le, mint egy házmester...

A torna nagyon jól megy, a nyújtásokat is újra rendszeressé tettem - a futás utániakon túl.

Lehet ebből még akármi is...

2011

Tegnap kora reggel felkeltem és míg a család szunyókált, megajándékoztam magam egy Woody Allen filmmel.

A Broadway Danny Rose-t néztem meg.

A kedvencek kedvence.

Jól kezdődött az év!

2011.

Háááát.....?

Magasság: 89.305m

 Táv: 2178 km

Tavaly is azt írtam, de most sem tehetek mást:

Nem sok, viszont kevés...

Gyakorlatilag nyár közepéig max. órás futásokat bírtam csak megtenni, mint egy hadirokkant olyan voltam. Aztán csak lassan múltak a nyavalyák.

Ha a kilikben nem is, de a mászott méterekben így is többet toltam, mint valaha. Volt több 10.000m-en fölüli hónapom. Persze a szeptemberi TDG ebben jócskán besegített. Az ottani tapasztalatok alapján viszont célként tűztem ki, hogy idén a tízezres hónapoknak alapból meg kell lenniük. A térdem és bokám sokkal jobban működött az olasz terhelés után, sokkal biztosabb és erősebb volt a talajfogásom. A lábam izomtónusa sokkal megnyugtatóbb volt. Ekkor jöttem rá igazán arra, hogy a gyógytornászom miért is hajtogatja folyton a rendszeres erősítést.

Talán az is közrejátszott ebben a gyenge évben, hogy nem akartam semmit igazán. Hagytam, hogy történjenek a dolgok. Gondoltam, hogy majd ment közbe adódnak a versenyek. Ez lehet, hogy nem jó stratégia. 

Nekem nem.

Ha van jó előre kitűzött cél, akkor talán a tudat alatti is ennek fényében működik. Ez a plusz meg kell. Az, hogy '...edzegetek és aztán majd, ha úgy érzem magam, akkor elmegyek bizonyos versenyekre...', az felejtős.

Idén már ennek fényében kicsit szorosabbra is vettem a figurát:

Március 24. - EcoTrail

Május 27. - Maxi Race

Nyáron még vmi, de még nemtom mi...

Augusztus 31 - UTMB

Az igaz az lenne, ha nem sorsolnának ki az UTMB-n és jövőre mehetnék. Szívem szerint az lenne az ideális, de azt meg nem szeretném ,hogy csak jövőre nevezzek és talán kis balszerencsével 2014-ben menjek teljes kört.

A nyári programot is ennek a sorsolásnak a kimenetelétől teszem függővé.

Én megadom a lehetőséget, majd fentebb eldöntik, hogy mire is készüljek. Ahogy lesz, úgy lesz jó. Pont.

Azért abból a szempontból nem panaszkodhatok, hogy az év vége nem alakult terveim szerint. Nagyon élvezetes és értékes futásokat sikerült abszolválni. Érzésre is megnyugtató a fejlődés és a napi számok is egyre tetszetősebbek.

A tavaszi, sok mászásos futásokat az esetlegesen beköszöntő téllel én is előtérbe fogom helyezni. Talán kisebb esélye lesz a sérülésnek és a jégen és latyakban veszélyesebb futások helyett a lassabb, de küzdősebb mászások legalább kondiban tartanak. 

Enyhe mosollyal fogadtam, hogy már ortodox futók is áttértek a kili gyűjtésről a magasság gyűjtésre.

Ez a szintgyűjtés nem fogadalom féle, nem is lenne szerencsés, csak egyszerűen ennek jogosságát mutatja a tapasztalat.

A fogadalmak amúgy sem jók. Olyanok mint a kúrák. Mint pl. a fogyókúra. Ha meghallom a szót már kiver a víz. Aki ilyet tesz, annak inkább az agyát kell kúrálni...

Kisebb korszakot lezáró felfedezéssel lettem gazdagabb az év végén! 

Talán 25!!!! éves nyűglődésemnek teszek pontot a végére. 

Azt tudtam/éreztem magamon, hogy nem vagyok egy nagy húsevő. Néha ugyan megkívántam, de alapvetően el voltam nélküle.

Tejet, tejterméket viszont mindig is fogyasztottam. Monnyuk tejet kb. 20 éve nem, mert nagyon nem szeretem, de a sajt/tejföl/túró/kefir/joghurt vonulat mentén azért tudtam pusztítást végezni.

Aztán most pár hete arra lettem figyelmes, hogy hiába zabálok a saját vágású disznóból bármit, nem jelentkeznek a szokásos tüneteim. Miért is nem? Arra jutottam, hogy a tej/tejtermék fogyasztás teljes elhagyása miatt. Ezen gondolat mentén kicsit figyeltem magam és bíz egyre jobban érik ez irányú gyanúm. A legkisebb tejes étel is problémát okoz, míg a jó vastagon kent sült hús zsír+cafatos hús kombó meg sem kottyan. Nem mondom, hogy állandóan ezen fogok élni, de legalább tudom hogy álljak ezen kajákhoz...

Most egy vega persze rögtön hányótálért rohan, de különösebben nem érdekel. Ha megkívánom, akkor megeszem.

Ezzel ellentétben a tejes dolgokat hiába kívánom ,meg, akkor sem fogok belőlük enni.

A fő vonulat persze a gyümölcs/zöldség/rizs/ egyéb gabona lesz, de a periféria erősen megváltozott ez által.

Néhány kontroll még kell, de nagyon sanszos, hogy ez a tényállás.

Ez a tényállás, az ÉN tényállásom. Másé más. Más tapasztalja meg a sajátját. Ebben sem hiszek semmi uniformizáló, egyedül üdvös megoldásban. Persze ez így munkás, a saját út keresése sokkal macerásabb.

Épp az jut erről eszembe, hogy sokszor kérdi, sok waldorfos szülő, hogy az adott helyzetben 'Mi A waldorfos megoldás', 'Mi A waldorfos válasz'? Aki ilyet kérdez az ténleg nem érti az egészet. Ez nem egy lelki útmutató, ami tételesen megadja a választ bizonyos kérdésekre. 

'A gyerek veri a lányokat, szemtelen a tanárral és az apját sem tiszteli.' Felütöm a kiskátét és kiolvasom belőle, hogy 20 perc kukoricán térdeplés és két közepes pofon a megoldás. Persze...

Ebben az esetben is uaz a megoldás, mint a fentebb említett kaja ügyben.

Egyben, egészben kell nézni az adott problémát és nem mások megoldásait, hanem saját tapasztalatunkat és JÓZAN, PARASZTI ESZÜNKET használva kell keresni a számunkra elfogadható és TELJESÍTHETŐ választ. 

Az utóbbi jelző is baromi fontos! 

Mert hiába tudom, hogy mi lenne az ideális megoldás, ha esélyem sincs a kivitelezésére, akkor csak frusztrálni fog, de nem segít semmiben.

Igen, mindig lehetne jobb, lehetne szebb és több. De nem ez számít. Az számít, hogy amikor legbelül mérlegre tesszük a dolgokat, akkor azt mondhassuk, hogy megtettük azt, amit megtehettünk. 

Az hogy nem, vagy nem tökéletesen sikerült vmi, az nem restség, lustaság, büszkeség, hiúság oka. 

Ez a fontos!

Épp most dúl megint egy hochbió kaja gerincű eszmefuttatás a terepfutás topikon.

Ez épp azt juttatja eszembe, amikor két ovis szülő vérre menő vitát folytatott egymással.

Az egyikőjük a gyermekoltások elleni harcosok egyik vezéralakja volt. Komolyan vette a dolgot. Sokat agitált az ügy érdekében. Persze ezen túl is vigyáztak az egészségükre. Figyeltek mit esznek, mit isznak, mit (nem)néznek a gyerekek, milyen iskolába járnak... De monnyuk a Coca-colát sem vetették meg és csapvizet ittak...

A másik szülőt hidegen hagyta az ólom tartalmú oltóanyag, de hochbió módon étkeztek, csak hochbió kozmetikumokat használtak, ect...

Valahol persze mindkettőjüknek (is) igaza van. 

Kicsit furcsa a mikrogrammnyi  ólom ellen harcolni, miközben később kólával mosom a gerekem beleit, és kár érdektlenül elmenni egy újszülött intézményesített mérgezése mellett ha később meg mindent elkövetünk az egészséges életért.

Az én véleményem az, hogy itt is a lehetőségek szerint tegyünk meg azt amit lehet.

Mi pl. nem veszünk kenyeret. Mivel belefér az életünkbe és fontosnak tarjuk ezért megsütjük magunknak. Mivel megoldható, azért a lisztet sem vesszük. Tök egyszerű 4-5 hónapra való búzát egyszerre megvenni s mindig csak a felhasználandó mennyiséget, saját szájunk íze szerint megőrölni. Gyorsabb, mint időnként elmenni lisztért és még olcsóbb is! Lehetne saját földünk és saját gabonánk, mert az tényleg még jobb lenne. De akkor már jó vetőmag is kellene. Erre viszont sem időnk, sem energiánk nincs. Persze így nem biztos, hogy tökéletes búzát kapunk, de ezt kénytelenek vagyunk bevállalni. Ez igaz. De ennyire futja. Ha minden egyes lépcsőben romlik egy élelmiszer minősége, akkor nem mindegy, hogy hány fokot ellenőrzünk mi! A lehetőségek szerint törekedni kell minél többre.

Aztán persze lehet, hogy gyomorrák lesz a vége, de legalább elmondhatom magamnak, hogy megtettem, amit lehetett...

Ha ki sem próbálom, ha meg sem hallgatom, akkor viszont fütyi vagyok és úgy kell nekem...

Honnan is indultam?

Áhh mindegy!

Boldogújjjévet...