CélvagyÚt

Azt ugye sokan és sokszor elsütik, hogy igazán az út a fontos. Persze leginkább senki nem gondolja komolyan és világvége hangulat lesz úrrá az embereken, ha az út végi CÉL megváltozik/eltűnik, vagy egyszerűen időben eltolódik.

Én viszont tényleg komolyan gondolom, hogy engem a hétköznapi kihívások és hétköznapi helytállások sokkal jobban érdekelnek, mint az ünnepi 'pillanatok'.
Persze jó rájuk gondolni munka közben, de sajnos - sajnos? - trenírozva vagyok arra, hogy ne nagyon érintsen meg egy-egy ilyen cél utólagos megváltozása.

Az idei tavaszi célt tényleg nagyon komolyan gondoltam. 2016-ban voltam már az Isztrián és nagyon jó emlékekkel tértem haza, hogy aztán 2017-ben anyagi, 2018-ban meg egészségügyi okok miatt kihagyjam ezt a jó kis versenyt.
A tavalyi szégyenletes Vadlán óta egész jó felkészülésem volt.
Legnagyobb változás, hogy november eleje óta Gizion lettem és Főni szárnyai alatt végre a felkészülés lelki terhét sem kellett cipelnem. Elég volt a testit :) ...
Eltelt azóta 13 hét és én nagyon rég nem élveztem ennyire a futást. És azt hiszem hogy ezen mondat után már nem is kell semmi magyarázatot leírjak. Én ezzel igazán elégedett vagyok.
Igen, jó lenne elmenni, de nem minden áron.
A tavalyi horror évkezdettel szemben idén az anyagi helyzetünk is végre normalizálódni kezd. Persze olyanról már nem is álmodom, hogy ne legyenek hirtelen felmerülő problémák, de azért uraljuk a helyzetet. Ebbe most nagyon nehezen férne bele egy isztriai verseny.
A magam részéről nem tartom etikusnak - nem tudom mi a jó szó... - hogy egyedül menjek ki. Nyaralásra sem tudunk, csak napokra együtt elmenni, így szerintem nem lenne helyes most nekem tavasszal külföldön versenyezgetni.
Ennyi.
Nem is tudom, amíg gondolt okoz egy pár futócipő megvétele, akkor minek akarok én bárhová is elmenni?

Csak, hogy a jó oldalát nézzem - csakis és mindig!
Ha már április közepén versenyeztem volna, miért ne csinálnám meg ebben az időpontban végre a Vérkört?!?!
2016-ban a TT-n úgy mentem 7:44-et, hogy folyton Fridire vártam és többször leültem a pontokon, hogy utol érjen. Nagyon jó emlékeim vannak onnan.
A mostani pályacsúcs sem elérhetetlen, bár annak azért majd kicsit később kéne nekifutni ;) !
Nem kell senkihez igazodni, egyedül szépen megcsinálom.
Már fel vagyok dobva!

Kicsit persze sajnálom az isztriai versenyt, de csak azért, mert azért érzékelem magamon, hogy annyira nem gyerekjáték ebben a korban fenntartani ezt az edzettségi szintet és ki tudja mi lesz velem egy év múlva...? Akkorra viszont már szerencsés esetben több mint 60 hétnyi Gizionság áll majd a hátam mögött :) !!

És persze ott a Vadlán, remélem attól semmi nem ment meg!!