Sűrű hét

Azzal indult rögtön hétfő délután, hogy a lábadozó, de egész jó állapotba lévő jobb vállam bedurvult, de nem kicsit. Teljesen ártatlan mozdulatra a jobb lapockám teljesen bezsibbadt és a jobb kezemet alig tudtam emelni. 'No, ez fasza lesz!' - gondoltam. Volt ilyen pár éve, akkor két hét alatt gyógyult meg és nagyon szenvedtem vele. Rögtön elővettem egy teniszlabdát és vadul masszíroztam a gerincem mellett begörcsölt izmokat. Olyan csomók voltak és annyira fájtak, hogy majd besz..rtam. A kezem alig tudtam felemelni. Nemjó.
Kedden egész nap ezt kezeltem és egész javuló tendenciát mutatott. Futás persze nuku.
Estére sokat javult, de a az egész kezdett átmászni a nyakamra. Lefekvéskor már alig tudtam mozgatni a fejem. A nyakam teljesen bemerevedett. Mégfaszább. Alig tudtam aludni.
Szerdára már volt időpontom a masszőrhöz - még vállfájás okán, de hol volt az már az új nyavalyákhoz képest...
Annyira megkínozta a nyakam, mint még soha életemben. Iszonyatosan fájt, amint a hullamerev nyakam erőből csavargatta.
Estére javult.
Csütörtökre kimasszíroztam a lapockámból a nyavalyát, a nyakam meg már pát fokot forgott jobbra-balra. Alakul!
Este elmentem futni a gyönyörű hóesésbe fejlámpával. Nem néztem semerre, csak mereven előre...
Pénteken rápihentem a vállamra, lapockámra, nyakamra meg mindenre.

Ma meg hirtelen ötlettől vezérelve elmenetem a Bagolyvár30 TT-re, mondván, hogy már tudok mozogni, majdnem jól vagyok, meg mostanában sokat tudtam edzeni, tehát ez kell nekem.
Háááttt....., nem tudom mikor fáradtam el ennyire versenyen/túrán életemben.

Nálunk, Veszprémben olyan 5-10cm hó van, az is félig olvadóban. Nem gondoltam, hogy tőlünk pár kilire egész más világ fogad.
Már Zircről kifelé menet sem volt eccerű a szűk, mély nyomban 'futni'. Érzésre max+10 volt a pulzusom, a fülemen is levegőt vettem. A hó alatt kis patakok és nagy saras tócsák finomkodtak. 5,5 kili környékén a nyom kivitt a vasúti sinekre. OK. nosza neki.
Sínfutás.
A sín kilátszott a hóból, de veszett csúszós volt. Ha melléléptem, akkor 15-20cm hóban és vagy a talpfán, vagy mellette találtam magam. Meg a lábam. Szóval a játék lényege, hogy a havas, vizes sínen kell futni. Aki nem próbálta, próbálja, mert életre szóló élménnyel lesz gazdagabb. Közbe kaszáltam a full egészséges karjaimmal...
3kili sínfutás 20 perc alatt. Igazi fejtorna. Iszonyatosan kell koncentrálni és nem szabad lazítani, mert baromi nagy az esési lehetőség. Nem baj, beépül, majd használom valahol.
Közben persze csend, szikrázó napsütés és vastag hótakaró.
Persze semmi frissítőt nem vittem, mert minek is egy gyors harmincasra télen, ugye.
A vasútállomáson szerencsére egy pohár meleg teát be tudtam dönteni.
Innen a S+-en mentem tovább (ez még ismeretlen volt számomra). Kis kaptató után vészesen fogyó nyomok és futhatatlan mély 50-60 cm laza hó fogadott. Mire becsatlakoztam a S- -ra utól is értem a nyomtaposó embert. Innen szűz hó.
Még ősszel jártam erre, helyismeretem volt és tudtam, hogy a hó alatt tele van nagy tócsákkal. A Hódos-ér az 'ösvény' mellett folyik és a dombokról lefolyó csapadék sok helyen nem jut el a mederig, hanem a széttúrt szekérúton ragad. Futás nuku. Küzdöttem az elemekkel és baromira fáradtam. Porva közelében aztán kicsit szelídült a hó vastagsága, így néha belenyargalásztam.
Itt a pont a presszóban volt, ahol kaptam egy kólát. Huhhh, ez életmentő volt.
Kicsit más volt a falukép, mint nálunk. Hatalmas hóbuckák minden felé és baromi vastag hóréteg. Meg szikrázó napsütés ugye.
Innen reménykedtem, hogy a vadászházig legalább lesz nyom, és volt is, csak a latyakot kellet kerülgetni.Kiértem a kisszépalmai aszfaltra és megváltás volt a szilárd talaj a lábam alatt. Kemény hó volt, legalább lejárták egy kicsit. Emelkedett, de azért becsülettel végigfutottam. Monnyuk jobb, hogy nem vittem pulzusmérőt...
Kisszépalmánál pecsét és csoki, amit a kéken volt időm megenni, mert volt ahol derékig! ért a hó. Megint volt pár nyom. Gondolom a vasútállomástól nem a S+, S- úton, hanem a Z- -n kispistáztak egyet a fijjug... Itt sikerült 16-18 perces kiliket nyomni, de a lejtőn azért belekocogtam a combig érő hóba, had égjen a zsír, vagy mi.
Majdnem négykézláb érkeztem a szépalma-pusztai útra, és ennek örömére felkocogtam a dombra. Asszittem megszülök, de naggyon próbáltam megedzeni szívem, lelkem.
Sikerült.
Viszont innen lejtett és nekem semmi vércukrom nem volt már de azért pattogtam lefelé.
Egy csókát értem utol pont ott, ahol a kényelmes aszfaltról kellett megint dobni egy jobbost a szűz hóba. Láttam rajta, hogy inkább az aszfalton menne, de ciki volt neki, hogy ennyire nyilvánosan sunnyog elfelé. Megkérdezte, hogy bevállalom-e?!!!!!
Bevállalom? Erre visz az út. - mondom neki acélos önbizalommal és belevetettem magam a magyar ugart takaró habfehér takaróba. Nem volt vészes, de csak métereket bírtam hörgés nélkül futni. Azért próbálgattam, hátha fejre tudok állni...
Borzaváron már vártam, hogy valami krimóban lesz a pont, de csak valami buszmenetrendet kellett elolvasni és felírni. No pont! No cukor, no ATP, no glükóz, no nyomelemek, no só, no víz...
A Bakonyi Mikin lazán kocogunk le  Pintér-hegyről. Most szűz hó fogad.
50p 3 kili. Nem írok többet, mert az emléke is befáraszt. Nem álltam meg, végig nyomtam, de határon. Közben havat ettem és fotoszintetizáltam, mert legalább a nap sütött.
Hullaként értem be.
Leves, meleg tea, kóla.

Állítólag már négyen beértek előttem a 30-as távon :)!
Ők repültek asszem...
Ugye, hogy ugye :)!

Sűrű hét volt eddig és még nincs vége...