hisz már többet mozogtam kint, mint egész novemberben.
Egy kis hó kellene még, meg egy kis fagy és kénytelen lennék csak futkorászni egész nap :)!
Mivel egyre többet megyek Sasával, a német vizslánkkal, így már nem csak az én edzhetnékem, de az ő átmozgatása is motiváló erőként hat. Az elején még nem értette, hogy mire is megy ki a játék, de mostanra már nagyon várja a közös futásokat.
Keveset mozgó ismerőseimnek szoktam mondani, hogy ha más nem, akkor a kutyasétáltatás legalább rávehetné őket egy kis mozgásra. Ha van kutya azért kell menni, ha nincs, akkor meg úgy kell tenni, mintha lenne...
De nekünk van!
Hét végén a menetrend szerinti Bakonyi Mikulást látogattuk meg Fridivel.
Végre kamatoztattam a lengyel tapasztalatokat. Bár sár volt, de EZ, ilyen távon nagyon nevetségesnek tűnt. Azért abszolváltam egy nagy és egy még nagyobb borulást, de végül egyben maradtam.
Nem mondhatnám, hogy nagyon siettünk, de azért a végére a Zörög-hegyről lefelé, a kopott talpú Hokámmal szépeket piruetteztem. Csak a túlélés volt a cél...
Egyébként összesen itt, a zörög-hegyi csúcs közelében volt némi jégkár, de ez gyakorlatilag említésre sem méltó a pilisi, budai, börzsönyi horrorhoz képest.
A jövő évet illetően is lekezdtem mozgolódni.
A család gyakorlatilag testületileg kérte, hogy mennyünk a Dolomitokba, így nem volt mit tenni, beneveztem a Lavaredo-ra :)!
Az UTMB-sek mostanában küldözgetnek leveleket, de ez a felemelt nevdíj, meg a körítő fesztivál egyre ellenszenvesebbé teszi ezt, az amúgy nagyon szép versenyt. Megfogadtam, hogy most még teszek egy próbát, aztán ha nem sorsolnak ki, akkor egy jó időre el is felejtem ezt a derbit. A sors majd eldönti, hogy mi legyen...
A szokásos téli kevés kilis hónapokat azért megpróbálom feljebb tornázni, de ez persze függ az időjárástól is.
Az már most jól látható, hogy egy csomó esti, fejlámpás futást meg tudok ejteni. Ezeket sem Nemesvámoson, sem Tinnyén nem tudtam volna megcsinálni, így ezek nagy ajándékok ezekben a rövid nappalos időszakokban.
Lassan szépen ki is alakulnak a köreim, csak épp egy nagyobb egybe szint hiányzik. A Csatár-hegy 8 perces emelkedője a legnagyobb, ez azért nem sok, de monnyuk egy holland terephez képest meg kánaán, szóval ez is csak nézőpont kérdése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése