Nem néztem utána, de ilyen címmel sztem sok bejegyzés lehet.
Talán blogcímnek is találóbb lenne és kifejezné vergődésemet.
Nos.
Tegnap Bánd környékén jártunk. Gyorsan a havazás előtt még kerültünk egyet, hogy megnézzük a tiszafást.
A kis túra kezdeteként felmentünk a várhoz is, de nem töltöttünk ott sok időt, mert baromira süvített a szél.
A tiszafást egy baromi meredek oldalról közelítettük meg. Szerencsénkre fagyott volt a föld, mert egyébként csak négykézláb jutottunk volna fel. A meredély után, a lankásabb részen már lépcsősor könnyítette meg a feljutást:
Felérve elég apokaliptikus kép fogadott minket. Szélvihar által kidöntött, lábon elszáradt, félig kivágott bükkök. Szerte heverő ágak és törzsek, kifordult gyökerek. Nem volt túl szép. A csúcson aztán már igazi tiszafás hangulat volt, jó pár idősebb példánnyal.
Idő közben a havazás is rákezdett, így szedtük a lábunkat. Kis kocorászás is belefért.
Konstatáltam, hogy vége teljesen jó az achilleszem. Fájdalomnak, kellemetlen érzésnek nyoma sincs.
Híjjjjnye! Ebben e nagy fehérségben jó lesz holnap futni egyet végre - gondoltam.
Erre este, lefekvés előtt, egy teljesen ártatlan mozdulattal úgy meghúztam az achilleszem, hogy menni is csak alig bírtam.
Nemhiszemel.
Erre mára bejött a tél.
Lekísértem a gyerkőcöket a suliba, de persze elmaradt az oktatás, így haza is fordultunk.
Én bicegve...
Egész nap masszíroztam, tornáztattam, próbálgattam...
NEM értem mi a lófasz ez?!?
Most este már csak simán fáj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése