Felsőörs 50

A nyár utolsó nagy rúgásába sikerült szépen, teljes arccal belefutni. Majdnem padlót is fogtam tőle, de azért derekasan próbáltam állni a sarat.

Íme.

Nem kell korán kelni, de jó, hogy a szomszédba kell csak mennem!
Kávézás az ágyban, laza reggeli, molyolás a cuccokkal aztán negyed tízkor átdöcögök Felsőörsre.
Sokan vannak a rajtban, ezt jó látni. Gyerekes családok, fiatal párok, de idősebbek is elkezdhetik. Szép komótosan nevezek, majd 9:40-kor elrajtolok.

Bazi meleg van. Már most is.
Sajnos korábban nem tudtam volna indulni, mert a 24 km utáni pontok csak dél körül nyitnak.
Ez van.
A legkisebb motyómat viszem, ezt is csak azért, mert a kezemben nem akarok végig egy hat decis kulaccsal futni, viszont egy hosszú szakaszon nem lesz frissítési lehetőség. Az első lépéseknél kiderült, hogy nincs jól beállítva. Itt lötyög, ott szűk, fityeg a pertlije... Sosenemtanulomeztmeg...

Otthon már próbáltam nézegetni az útvonalat, de mivel az első felében sok a szalagos rész, ezért ezt az etapot a rendezők jelölésében bízva próbálom megtenni.
Első pont gyorsan megvan, innen jelzésen kell menni, bár a pontőrök nem tudják melyiken is. Khm...
Megyek a tömeggel (jó, nem nagy a tömeg, de vannak). (Egyszerre 8 táv indul, a rövidebbek későbben.)
Megelőzök egy nagyobb csoportot és a kék sávon egyedül maradok. Érzésre jobbra kéne menni valahol, de a jelek nagyon gyatrák. Néhol szalagok is vannak. Jóval előttem, a mezőn is lengedezik egy. Elfutok odáig, majd kissé gyanakszom ,mert innen balra van egy szalaggal megerősített letérés. Előveszem az itínert, próbálok tájékozódni, de semmi nem stimmel. Persze pechemre senki sem jön most. Elindulok egyenesen, majd visszafordulok. Csak nem stimmel ez a balra kanyar. No mindegy, próbáljuk meg. Elindulok, dzsindzsába be, át egy mezőn, aztán egy aszfaltos úton. Ez sem stimmel, nem kéne, még nem kéne keresztezni. Addig nézem a térképvázlatot míg meggyőzöm magam arról, hogy hol is vagyok. Elindulok felfelé, az úton át. Kocogok felfelé, majd látom, hogy visszaértem  szinte a rajthoz. Fasza. Elmegy a kedvem az egésztől. A franc essen bele! Visszamegyek, aztán befejezem és haza megyek. Faszomkivan.
Hülye vagy? Ennyire puhapöcs gyenge vagy, hogy egy ilyen eltévedés kikészít? Szégyelld magad galuska!!! Hátra arc! Kb. 10 perc veszteség, ez van, fütyi voltál. Visszafutok az uccsó kék jelzésig, ahol áramlik a nép a jobbos kanyarban. Bazzzz, persze amikor én itt jártam senki sem volt. Monnyuk jelzés nincs, tehát nem értem miből kéne nekem tudnom, hogy itt letérés van, de mindegy...
Szűk ösvényen haladunk a Csere-hegyi kilátó felé. Mindenki előzékenyen elenged, egy szavam sem lehet. Eszem, iszom, baromi meleg van, tűz a nap, szakad rólam a veríték. Érzem, hogy ez a gyomromnak sem tesz jót, ebből bokorugrás lesz. Frankó. El sem indultam...
52 perc alatt sikerül felérni a 5,5km-nél lévő kilátóhoz. Hááát, ez eddig nem valami fényes... Gyors pecsét, 180 fok, aztán indulás le. Innen Balatonalmádi felé sok lesz az aszfalt és a lakott terület. Lehet, hogy ezt a pakkot talán mégsem kéne becipelnem. Gyors helyzetfelmérés után balos sodrós mellett döntök és elszarok egy kis időt.
Innen újult erővel futok lefelé. Kiérek az aszfaltra. Itt szintén szalagos rész jön. Valahol letér a 40-es táv, aztán majd mi is. Látok egy szalagot, de nem derül ki, hogy csak irány megerősítés, vagy letérést jelöl. Engem nem érdekel én ismerek egy utat, majd megyek onnan. Elindulok tovább, de egy kicsit tépelődöm, hogy talán mégis letérés lehetett. Visszafutok, hogy megpézzem a kis utcát. Befutok, majd 100m múlva szalag. Bravó! Mért nem 5m-re rakták a megerősítést. Látszik, hogy nem sok gyakorlatuk van ebben. Csak a kényes helyeken nincs szalag. Jó lesz ez a továbbiakban.
Itt már annyira meleg van, hogy nagyon. Tűz a nap, Almádi legmagasabb pontjain járok, sehol árnyék, csak full panoráma. Locsolom magam és iszom. Csalinkázás, le, fel. Aztán inkább le. No, ebből, hogy lesz kilátó?!
Aztán végre ismerős részek. A kaptatón eszegetek, próbálom nem hajtani magam az elején, mert lesznek majd jól futható erdős részek, ott kell majd a póver. Felérek a kilátóhoz, kedves pontőrök fogadnak. 10,26 kili/304m 1:25ó. Pecsét, puszi, pá.
A kék csapnál fürdés és palacktöltés (egy 2,5 dl kulacs volt a kezemben és egy 3,0 dl-es a mellényemben.) Viszem a bandanamat is, jól bevizezem és azzal hűtöm magam. Néha a fejemre is csavarom, hátha elég lesz napszúrás ellen.
Kis hullámvasút a hétvégi házak között. Nem esik jól. Meleg van. Nagyon. A jelzést keresni kell, az elején sok időt vesztettem, nincs kedvem az egészhez így. Meg annyira jó ráfogni dolgokra, hogy miért is nem megy ez nekem...
Emelkedik, belegyalogolok, megint hasmars kerülget.
Áááááhh, nemakarom...
De.
Megint sodrós balos...
No, innen kifejezetten jobb.
A kedvem is.
Nézem az órám. Azt mondták a ponton, hogy 3 kili lesz. Ez 15 perc. Max. Most jövök 17 perce. Akkor hogyis?
21 perc lesz a 15. Lélekölő, de ez kell nekem.
Innen sok a túrázó, jól haladok, vissza a rajthelyre. Végre vége lesz a mumus ismeretlen első huroknak, aztán mehetek ismert ösvényekre.
2:03-al csekkolom az első kör végét. 15,76km/470m.
Gyors töltés és kis fürdés után balra a templom felé megyek. Elágazás, szalag sehol. Itiner előhalász, kihajtogat, vizslat, megtalál. Megint nincs szalag ott ahol kellene, csak később. Huhhh...
Végre megvan a Ződ, innen engem már nem szed le senki. Iszonyat meleg van, szakad rólam a víz. Csalinkázok az utcákon majd ismerve a jelzés trükkjeit bevetem magam a patakvölgybe. (Nem értem, ezt helyismeret nélkül hogy lehet megtalálni, de ez most nem az én gondom...) Végre nyugodtan, csak a futással törődhetek. Felveszem a kényelmes tempót és haladok. Sunyi emelkedő Veszprémfajszig és ismerős terep. Haladok az emberek mellett és kezdem élvezni. Csak a meleget nem. A kálváriára csak gyalogolok. 22,45km/642m 2:49 ó.
Itt csak pecsét, aztán le a játszótéren lévő frissítőponthoz. Ahogy közelítek, látom, hogy rengeteg az ember. Szerencsére integetnek, így megtalálom a frissítőasztalt. Feltöltöm a két kulacsot, sós üres kenyeret kérek és tétován érdeklődöm, hogy valóban Király-kútig nem lesz frissítőpont? Nem bizony.
Az innen 22 kili...
Majdmegoldom...
Még csócsálom a kenyeret, amikor szépen tovakocogok. Innen kicsit lejt, aztán majd a dózeren jól be fog sütni a nap.
Lassan beérem a korán induló hosszú távosok csoportjait. Nem mondhatnám, hogy tépem a murvát, de konokul haladok. Jó lenne locsolni magam, hűteni a fejem és a testem, de ez az alig több mint fél liter víz erre azért nem elég. Leveszem a kendőm, törölközöm vele, aztán naposabb részeken megint felteszem. Néha a csuklómra tekerem. Mindegy, csak csináljak valamit, mert ez itt 3 kili sunyi dózer. Jó lenne már a Recsek-hegynél lenni. Lassan beérek az ismerős, lélekölő, hosszú nyiladékba, aminek a vége egyre meredekebbé válik. Végre! Olyan meredek, hogy innen már séta. Akkor legyen séta, de azért nem andalgósan. Felérek, a pontőr a kilátó tetejéről int. 29,39km/790m 3:35 ó.
Felkúszom, majd gyors adminisztráció után elfogadom a házi pogit, meg egy szép almát. Ebben is van vmennyi nedvesség, mindegy milyen formában, most nem lehet válogatni. Lefele befalom a pogácsát, majd a lejtős úton belekezdek az almába is.
Megint szalagozott rész, így inkább oda összpontosítok, az alma félbe marad. Persze megint tétovázok itt ott, mert az őszbe hajló erdőben a sárga szalag azért nem olyan feltűnő...
Becsatlakozom a piros sávra. Innen irány a Koloska-völgy. Lejt és én nem is engedem, hogy menjek kicsit gyorsabban. Nem esik jól. Eszembe jut, hogy itt nyáron láttam a völgy alsóbb részén egy régi nyomos kutat, hátha az működik?! A kézi kulacsom már üres mire odaérek. Próbálom pumpálni a kutat és nagyon gyengén, de jön belőle egy kis víz. Erre jó erősen nekiveselkedek. a kulacsom meg tudom tölteni, de mosakodni már nem tudok. Egy kisrác jön oda és készségesen segít. Nagyon hálás vagyok neki, így lemosom a fejem és a kendőmet is jól bevizezem. Szinte kicseréltek. Sokkal könnyebb léptekkel haladok. Emlékszem, az utolsó ittjártamkor, egy hajnalban annyira fáztak a kezeim, hogy kesztyűről ábrándoztam. Háááát, most azért ez nem jut eszembe...
Viszont futó formának öltözött túratársat előzök! Sétál és kóvályog, látszik rajta, hogy nem annyira élvezi a helyzetet. Kiérek az erdőből, átvágok egy réten és tudom, hogy az erdőt újra elérve emelkedő jön, tehát igazoltan sétálhatok bele. Nagyon kedvetlenné tesz, hogy nem tudom futni ezeket a buckákatt, de ha megszakadok sem megy. Eszem, iszom és tempósan sétálok. Néha bepróbálkozom egy kis futó mozgással, de nem sok értelmét látom. Így is majd szétrobban a fejem a hőségtől, ezt nem kéne fokozni. Kiérek a kis gerincre, ami emelkedik, viszont full napon van.
Még egy kis küszködés és látom is a következő kilátót. Jelzés megint nincs egy ideje. Megtorpanok. Visszamenjek? Nem, kicsit még tovább. Haladok, aztán elkezd lejteni az ösvény. Biztos, hogy lefelé kell menni egy kilátóhoz? Kicsit visszamegyek, találok egy halvány jelzést. OK, akkor tovább le. Pár kanyar és megint felfelé visz az út és már tényleg itt is a kilátó. 36,39km/924m 4:21ó
No, megint egy elcsigázott ember? - kérdi a pontőr.
Annyira, azért nem. - válaszolom.
Már ketten voltak itt! - hallom az infót. Kicsit még csodálkozik, hogy hol is a hátizsákom, de mutatom neki, hogy van azért, ha nem is túl nagy :)!
Gyors búcsú után megfordulok és egy darabon visszafelé haladok a kék jelzésen. Valahogy meg kellene találnom a leágazást, de szerencsémre egy népesebb csoport pont akkor bukkan ki a rekettyésből, így megtalálom a benőtt letérést. Innen egy ördögszántás, futni csak óvatosan tudok, de azért megteszem, amit megkövetel a haza. A jelzés nincs túl festve, így megint benézek egy elágazást. Tétovázom. Továbbfutok. Aztán vissza, aztán megint tovább, aztán nagyon vissza. Szerencsére, mert a kis halovány csapás volt a jó út, ami mellett lazán elfutottam. Jelzés meg olyan szintű, hogy egy régészeti leletmentés, lehet, hogy értékelhetőnek minősítené, de ez nekem sajnos most kevésnek bizonyul...
Leérek Arácsra és hálát adok magamnak, amiért egy hete erre futottam. Innen Nem találnám meg magamtól az utat a szemközti hegyre, de helyismerettel sima ügy. Nem úgy a feljutás. A környék legcombosabb kaptatója. Múltkor lefelé lecsúsztam a morzsalékos talajon olyan meredek. Felfelé egy gyötrelem. Már nem törődöm semmivel és a maradék vizemmel locsolom a fejem. Kivagyok mire felérek és tudom, hogy messze még a forrás. Innen megint úttalan utakon, kertek alatt, jelzések nélkül. Csopakra beérek és nézem, hátha látok valamelyik kertben valakit, hogy vizet kérhessek. Persze minden kihalt. Utolérem a két, még előttem haladó futót, akik nagyon aggódó hangon kérdezik, hogy melyik távon és mikor indultam :)!
A malomnál nagy a vigalom, valami rendezvény készülődik, sok a kiöltözött ember. Én meg csatakosan átvágok közöttük. A 73-as út keresztezése után egy osztálykirándulásba keveredem, ahol az egyik leányzótól kunyerálok egy deci vizet. Életet ment.
Elkezdem az utolsó nagyobb emelkedőt a Csákány-hegyre. A temető mellett visz az út. Hohó!!! Itt kell csapnak lennie! Bemegyek! Nem találom sehol. Visszatérek az utcára, majd éles szemmel kibököm a vízvételi helyet.
Kiengedem teljesen és alátartom a fejem. Megmenekültem!!! Feltöltöm a kulacsokat és bevizezek minden vizezhetőt. Szinte újjászületve kezdem a mászást. Itt sosem fogok tudni felfutni, nemhogy most... Kicsit talán hosszúnak tűnik, de azért véget ér ez is.
Megint pecsét, megint szalag, megint tétovázás, megint rossz helyen a jelzés... Aztán már csak egy kis erőfeszítés és a Király-kút előtt tényleg néha futó mozgást művelek. Élveze és könnyedén megy. Mifene?!
A forrásnál nem türtőztetem magam. Dagonyázom.
Innen lefelé. Néha itt is elkapom a fonalat, de inkább már nem esik jól. A szalagos letérésnél meg bele is sétálok. Nem is érdekel. a hat óra is elment. Egyemegafene.
A faluba felérve még kocogok, így a végére 6:05 lesz.
53 kili/1460m 6:05

Nem repesek az örömtől, de ennél több nem ment.
Olyan érzésem volt végig, mintha valami koloncot kellene vontatnom magam után, mintha valami visszahúzott volna. Lassú voltam.
A tájékozódási töketlenkedés meg igen sok időt vett el. Nem csak az eltévedésekkel, hanem a tétova cammogásokkal, bizonytalankodásokkal. Ha nem tudom biztosan, hogy jó irányba megyek, akkor magamhoz mérten is nagyon tökölős a tempóm. A kétely  mindennél rosszabb. Meg kéne tanulni a körülményeket kikapcsolva, 'csak' futni.

Hát így.